A telt idomú nőket ábrázoló prehisztorikus szobrok legismertebb képviselője a willendorfi vénusz. A szobrot 1908-ban találta meg Szombathy József régész az alsó-ausztriai Willendorf in der Wachau közelében található őskőkori lelőhelyen. A hasonló szobrokról már régóta azt írják a tankönyvek, hogy egyfajta őskori, idealizált nőalakot mutatnak be, és a kihangsúlyozott nem jellegek miatt feltételezték, hogy mindennek a termékenységhez lehet köze.
A hasonló szobrok kutatása nagyon nehéz, és sokszor összehasonlító kulturális elemzésekkel vagy szimpla spekulációval próbálják a hasonló alkotások titkait megfejteni. A mostani tanulmány annyiból is újszerű, hogy adatokra támaszkodik. A 38 000 és 14 000 évvel ezelőtti idősávban az emberiség legfőbb problémája a fagy, valamint az egyre előrébb nyomuló gleccserek voltak. Ilyen körülmények között nehezen jutott elegendő táplálék, és a populációk sorvadásnak indultak. Ezekben az időkben pedig a szobrok nem annyira a termékenységre utaltak vagy szépségideált testesíthettek meg, hanem totemként funkcionáltak a túlélés szempontjából kifejezetten extrém körülmények között.
A tanulmány szerzője, Dr. Richard Johnson, a Colorado-i Orvosegyetem professzora szerint a zsír elraktározott energia, ami életmentő lehet olyankor, amikor nem áll a rendelkezésre élelem. Különösen igaz ez a várandós nők esetén. Dr. Johnson úgy látja, hogy az adataik alapján a vénuszszobrok nem a szexualitásra vagy a férfiak vágyaira utaltak, hanem az anyáknak adták őket, hogy legyen elég erejük azokban a nehéz időkben, ami akkor jellemezte Európát. Mint írtam, a kutatás egyik különlegessége, hogy adatokra támaszkodik: a tudósok ugyanis lemérték ezen figurák csípő- és vállszélességét. Hasonló szobrok Európából és Oroszország nyugati feléből kerültek elő, és a kutatók arra jutottak, hogy a szobrok annál teltebbek voltak, minél északabbról, a gleccserek közeléből kerültek elő. A gleccserektől távolabb talált vénuszok jóval kevésbé rendelkeztek gömbölyded formákkal.
Dr. Johnson szerint a tanulmányuk kihangsúlyozza, hogy a klímaváltozás milyen hatással volt évezredekkel ezelőtt az emberi kultúrára és művészetre, és hogy ez a kultúra a művészeten keresztül miféle viselkedésmintákat kódolt bele a társadalmakba a túlélés érdekében. A tanulmány szerzője azt sem tartja kizártnak, hogy a szobrok spirituális jelentéstöbblettel is bírtak, mint mondjuk a szerencseamulettek. Az elképzelés az lehetett, hogy valakire hatással van egy tárgy, amely őt testesíti meg. A vénuszszobrok pedig akár anyákról lányokra szállhattak, hogy a kemény teleken segítse a túlélésüket.
A kutató egyébként ezután is azzal foglalkozna, hogy a klímaváltozás miféle hatást gyakorolt a korai társadalmakra. Az egyik érdekes aspektus például az lehet, hogy a jégkorban beindult-e az európaiak Észak-Afrikába tartó migrációja.
(Címlapkép/nyitókép: wikimedia commons/Anagoria)
