Az interkontinentális utazáshoz űrhajókat is használna a japán kormány 2040-re

2021 / 05 / 31 / Bobák Zsófia
Az interkontinentális utazáshoz űrhajókat is használna a japán kormány 2040-re
Költséges és az emberi szervezetre gyakorolt hatása kétséges, de az utazás ideje töredékére csökkenhetne a távoli városok között, ha repülőgépek helyett az űr peremére kilátogató, majd az atmoszférába visszatérő űrhajók szállítanák az utasokat.

A japán Mainichi lap számolt be az Oktatási, Kulturális, Sport, Tudományos és Technológiai Minisztérium május 12-ei bejelentéséről, miszerint a kormány úgy tervezi, hogy magáncégekkel összefogásban belekezdene egy igazán újszerű projektbe, amely megreformálná a légi közlekedést az országban. Az elképzelés szerint már a 2040-es évekre megszülethetne az első olyan személyszállító repülőjárat, amely nem hagyományos repülőgépekkel, hanem az űr peremére kitérőt tévő űrhajókkal oldaná meg a kontinensek közötti nagy távolságú utazást.

Az ötlet már más helyeken is felbukkant, sőt, fejlesztés alatt áll, a Virgin Galactic például turistákat fog szállítani ilyen módon az űr határára, bár az ő céljuk egyelőre nem az interkontinentális utaztatás lenne, de a program ilyen irányban való kibővítése is szóba került már 2019-ben. A SpaceX is felvetette már korábban, hogy lát fantáziát a Starship Earth-to-Earth üzemmódban való alkalmazásában.

Bár a földi űrhajós személyszállítás extrém elképzelés, egyelőre többek között a költségek is hatalmasak lennének, így nem valószínű, hogy sokan tudnak igénybe venni ezt a szolgáltatást, de a japán kormány éppen a rakéták előállításának leegyszerűsítésén és a kiadások csökkentésén dolgozik. Az ország űrügynökségének, a JAXA-nak legújabb rakétája, a H3 a tervek szerint ezentúl mindössze a mostani költségek (öt milliárd jen) felébe kerül majd, mivel bizonyos alkatrészeket, építőelemeket ezentúl újra felhasználnak majd az építés során. Az új generációs járművet 2030-ra helyeznék működésbe, 2040-re pedig további 10%-kal csökkentenék a kiadásokat.

Az interkontinentális utazáshoz két típusú járművet terveznek:

  • az egyik a NASA Space Shuttle-jához hasonló űrsikló
  • a másik egy starshipszerű űrhajó

Mindkettő hordozórakétával indulna, a különbség a landolás módjában keresendő, míg a sikló repülőgépekhez tervezett kifutón száll le, úgy mint egy valódi repülő, addig a másik típusú jármű vertikálisan ér földet. A tervekről egyelőre ennél többet nem lehet tudni, de az ütemterv szerint a projekt már 2040 környékén elindulhatna, ha az űrhajók gyártásának kiadásait valóban sikerülne lefaragni és a magáncégeket is sikerülne bevonni a megvalósításba.

(Forrás: Mainichi Fotó: Pixabay)

További cikkek a témában:

Mindössze két tesztrepülésre vagyunk az űrturizmus kezdetétől A Virgin Galactic újabb sikeres tesztet hajtott végre a VSS Unityvel, a terveik szerint pedig 2022-ben el is indulhatnak a kereskedelmi repülések a világűr peremére.
Futurisztikus járművek - így változik meg a jövő közlekedése a legrendhagyóbb tervek szerint Hyperloopok, óriásbuszok, lebegő autók. Rakétával New Yorkból Párizsba fél óra alatt. A jövőben nem fogunk unatkozni, ha utaznunk kell.
A Virgin Galactic most egy olyan szuperszonikus utasszállítót tervez, ami a hangsebesség háromszorosával fog repülni És kétszer olyan magasan, mint a normál utasszállítók.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.