Az egyszemélyes eVTOL használatához nem kell pilótaengedély, viszont egy lakás árába kerül 2024 / 01 / 09 / Bobák Zsófia

A Pivotal cég Helix eVTOL-ja egy egyszemélyes közlekedéshez alkalmas légi jármű, aminek használata egyszerű kezelhetősége, mérete és paraméterei miatt az FAA szabályai szerint nem igényel pilótaengedélyt, így lényegében bárki számára elérhető opciót nyújt, amennyiben autózás helyett inkább a levegőben szeretne eljutni úticéljához. A fix rotoros könnyű eVTOL a hivatalos besorolás szerint az ultrakönnyű légi járművek közé tartozik: 158 kilogrammot nyom utas és rakomány nélkül és szétszerelhető, aminek köszönhetően egyszerűen lehet szállítani. Egy hozzá tartozó mobilapplikáció révén a tulajdonosa a navigációhoz és a jármű használatához, valamint az állapotának ellenőrzéséhez is segítséget kap és joystickkal tudja irányítani a gépet. A Helix használata előtt a Pivotal azonban kötelezővé teszi a tréninget a vásárlók számára, akik csak ennek elvégezése után kapják kézhez az eVTOL-t. A gép egyelőre csak az Egyesült Államokban kapható, a szélesebb körű árusítását később kezdik meg, de nagyrészt a tehetősebbek játékszere lesz, mivel ára 65 millió forint körül kezdődik. (Fotó: Pivotal)
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Profi Leica Summilux-optika, 5-szörös optikai zoom és akár 120-szoros AI-nagyítás: vége a fényképezőgép felesleges cipelésének és a lemaradt pillanatoknak, a Xiaomi és a Leica partnersége szintet lépett, a 17T Pro pedig olyan kamerát ad a kezedbe, amivel a sportakciókat és az emberi érzelmeket is profi minőségben kaphatod el, akár a pálya széléről, akár a lelátóról.
Budapestre is megérkezik a mikrohullámú kátyúzás
Tízpercek alatt kijavít egy tipikus úthibát, és tökéletes az eredmény.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.