A Vela műholdakat éppen az ilyen események észlelésére tervezték, hogy ezzel is segítsék a részleges atomcsend-egyezmény betartását. Mennyire volt pontos ez a technológia? A Vela 41 hasonló jelzést fogott, és mind igazolt nukleáris kísérlet volt. Kivéve tehát ezt az egyet.

Aznap este Jimmy Carter amerikai elnök naplójában megemlítette az esetet: „Nukleáris robbanásra utaló jelek voltak a dél-afrikai térségben – vagy Dél-Afrika, vagy Izrael hajtott végre végre robbantást hajóról, vagy pedig semmi sem történt.”

Habár ezzel a legbelsőbb elnöki körök sem értettek egyet teljesen, Carter kormánya végül a legkevésbé valószínű forgatókönyvet választotta: hivatalosan azt közölték, hogy nem történt nukleáris detonáció. Negyven évvel később azonban egyre több bizonyíték épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A Foreign Policy magazin részletes elemzése alapján pedig Carter három lehetséges opciója közül az újabb adatok egyre inkább izraeli nukleáris kísérletre utalnak. Hogy ez volt a legvalószínűbb, azt már maga Carter is elismerte egy 1980 februári naplóbejegyzésében:

„Tudósaink körében egyre inkább meggyőződéssé válik, hogy Izrael valóban végrehajtott egy nukleáris robbantást.”

Meggyőződés ide vagy oda, az amerikai kormányzat Jack Ruina vezetésével létrehozott egy bizottságot az incidens kivizsgálására. Ez a testület 1980 májusában egy meglehetősen erőltetett magyarázattal állt elő, amely szerint egy apró meteoroid ütközött a műholdba, és a napfény visszaverődése imitálta a nukleáris robbanás jellegzetes kettős jelét. Bár maguk a bizottság tagjai sem voltak teljesen meggyőződve a saját álláspontjuk helyességéről, végül azt állapították meg, hogy a jelzés „valószínűleg nem” nukleáris eredetű.

A fenti megállapítás azonban olyan ingatag talapzaton állt, hogy a „hamis riasztás” teóriát a későbbi vizsgálatok alaposan megcáfolták. Lars-Erik De Geer és Christopher Wright egymástól függetlenül vizsgálták a feloldott titkos adatokat, és kutatásuk határozottan elutasította a meteoroidos magyarázatot. Emellett kiemelték azt is, hogy ausztrál juhokban jód-131 izotópot találtak, ami megfelel az 1979-es robbanás utáni radioaktív lecsapódásnak.

Magyarán minden jel szerint valóban nukleáris robbanás történt, és ebben az esetben Izrael maradt a legvalószínűbb gyanúsított.

A hivatalosan ismert öt atomnagyhatalomnak nem volt oka titkos kísérlet végrehajtására, más országoknak – mint például India vagy Pakisztán – pedig még nem volt meg ehhez a megfelelő technológiai kapacitása. Nyilván Kína például szintén nem kérkedett volna egy ilyen kísérlettel, de az ázsiai ország kapcsán olyan erős volt a nyugati titkosszolgálati tevékenység, hogy már a készülődésből előre értesültek az ilyen eseményekről.

A kezdeti gyanú egyébként Franciaországra vagy Dél-Afrikára terelődött – mivel mindkét ország rendelkezett területi és tengeri érdekeltséggel a térségben. Franciaország azonban nem jött szóba, mivel ők 1979-re már felhagytak a légköri kísérletekkel, és helyette föld alatti létesítményeket használtak a Mururoa-atollon. A kísérleti helyszín közelében ráadásul nem is észleltek szokatlan francia haditengerészeti tevékenységet. A figyelem így Dél-Afrikára irányult – amely akkoriban a nemzetközi közösség páriája volt az apartheid rendszer miatt –, valamint az Izraellel való szoros, titkolt kapcsolatát sem nézték sokan jó szemmel. Dél-Afrikát korábban már rajtakapták, hogy nukleáris kísérleti helyszínt próbált kialakítani a Kalahári-sivatagban, amit végül amerikai nyomásra leállítottak. Azonban a világ déli óceánjainak távoli régióiban egy ilyen teszt észrevétlenül is megrendezésre kerülhetett – vagy legalábbis akár ezt is gondolhatták a dél-afrikai döntéshozók.

A 2010-ben nyilvánosságra hozott titkosított dokumentumok azonban felfedtek egy 1975-ös katonai megállapodást Dél-Afrika és Izrael között, amely „SEMENT” fedőnéven futott, és amely egy potenciális nukleáris együttműködést is tartalmazott. Dél-Afrikának ugyanis volt uránja, de hiányzott a fejlett technológia; míg Izrael épp ellenkezőleg: a birtokában volt a szükséges tudás, de a nyersanyagok hiányoztak.

Dieter Gerhardt sorhajókapitány, egykori dél-afrikai haditengerészeti tiszt és szovjet kém azt állította, hogy az 1979-ben észlelt felvillanás a „Phenix hadművelet” eredménye volt – egy közös izraeli-dél-afrikai nukleáris teszt. Bár állítását nem támasztja alá függetlenül hitelesíthető dokumentáció, ez tehát több közvetett bizonyítékkal is egybeesik: a kísérlet idejére eső fokozott katonai készültséggel a dél-afrikai haditengerészeti bázisokon, valamint a gyanúsan korlátozott kikötői hozzáféréssel Simon’s Townban.

Ha viszont mindez már akkor sejthető volt legalábbis, miért nem tett semmit az USA kormánya? Ennek oka a következő: ha kiderül, hogy a nukleáris teszt mögött Izrael áll, az jogilag is arra kötelezte volna az Egyesült Államokat, hogy meghozzon bizonyos nonproliferációs intézkedéseket, többek között szankciókat – ezt viszont Carter egyszerűen nem volt hajlandó meglépni politikai okokból.

(Forrás: Bulletin of the Atomic Scientists, Thoughty2, a cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/WikiImages)