Amióta mérik, még soha nem volt olyan meleg a Földön, mint az elmúlt 12 hónapban

2023 / 11 / 19 / Bobák Áron
Amióta mérik, még soha nem volt olyan meleg a Földön, mint az elmúlt 12 hónapban
Az amerikai Climate Central nevű nonprofit szervezet szerint az emberi tevékenység által okozott klímaváltozás tavaly novembertől idén októberig mintegy 7,3 milliárd embert érintett valamilyen mértékben.

A hírről beszámoló Nature tudományos folyóirat szerint a kutatók a világ 175 országának mintegy 920 városának a hőmérsékleti adatait elemezve jutottak erre a következtetésre, amelyet az iparosodás előtti időkkel, vagyis az 1850-től 1900-ig tartó időszakkal vetettek össze. Ez alapján a Climate Central munkatársai arra jutottak, hogy az átlaghőmérséklet 1,32 Celsius-fokkal emelkedett, ami jócskán felülmúlja még a 2015-2016-ban mért 1,29 fokos emelkedést is.

Bár a hőmérséklet emelkedését természeti tényezők - például az El Nino - is befolyásolták, Friderike Otto, a londoni Imperial College kutatója a tanulmánnyal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás jelentős mértékben az emberi tevékenységnek tudható be: számításaik szerint az 1,32 fokos emelkedésből nagyjából 1,29 fokos emelkedés az, amiért egyértelműen az emberek tehetők felelőssé.

A kutatók az úgynevezett Climate Shift Index segítségével határozták meg, hogy mennyire valószínű, hogy a mért hőmérséklet-emelkedések összefüggésbe hozhatók az emberi tevékenység okozta klímaváltozással. Ezek alapján megállapították, hogy a vizsgált időszakban mintegy 7,3 milliárd ember élt a Földön, aki tíz vagy annál több napon keresztül tapasztalta a klímaváltozás hatásait és legalább 700 olyan egymilliónál nagyobb népességű város lehetett, amelynek lakói "extrém hőségnek" voltak kitéve az elmúlt 12 hónapban. Ennek kritériuma, hogy a hőmérséklet olyan magas legyen, ami az adott területen kevesebb mint 1%-os valószínűséggel fordul elő. Az extrém hőmérsékleti értékek megállapításához a kutatók az 1991 és 2020 között rendelkezésre álló adatokkal vetették össze az elmúlt 12 hónap értékeit.

Bár a Climate Central számításai szerint a klímaváltozás által leginkább érintett területek Dél-Amerikában, Ázsiában valamint Afrikában találhatóak, a "győztesnek" járó kétes címet mégis egy észak-amerikai város érdemelte ki: a szervezet adatai szerint Houston-ban volt a leghosszabb, 22 napon keresztül tartó hőhullám. Az amerikai várost Jakarta (Indonézia), New Orleans (USA), Tangerang (Indonézia) és Qujing (Kína) követte, amely települések mindegyikén legalább 16 napig tartó hőhullám volt megfigyelhető. A kutatás megállapítja, hogy világszerte legalább 1,9 milliárd ember, azaz az emberiség csaknem negyede tapasztalt legalább öt napon keresztül tartó hőhullámot az elmúlt egy évben.

(Borítókép: Cris Faga/NurPhoto via Getty Images)


Fedezze fel a teljesen elektromos Porsche Macant! Tegye egyedivé, konfiguráljon most!
Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít. Az új modell mindenhol hirdeti a megújulás diadalát.
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Szuperforró kőzetek: a geotermikus energiatermelés Szent Grálja
Szuperforró kőzetek: a geotermikus energiatermelés Szent Grálja
A Föld felszíne alatt 10-15 kilométerrel rendkívül forró kőzetek találhatóak, amelyek elláthatják energiával az emberiséget.
Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.