Amerikai parancsnokkal és indiai pilótával utazik együtt Kapu Tibor az ISS-re, de azt még nem lehet tudni, hogy mikor

2024 / 08 / 05 / Bobák Zsófia
Amerikai parancsnokkal és indiai pilótával utazik együtt Kapu Tibor az ISS-re, de azt még nem lehet tudni, hogy mikor
Az Axiom Space Ax-4 küldésének parancsnoka Peggy Whitson lesz, Kapu Tibor társai pedig egy lengyel és egy indiai űrhajós.

Az Axiom Space Ax-4 missziójának keretében fog eljutni a HUNOR program kiválasztott űrhajósa, Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra, ahol több mint egy hetet tölt el különféle tudományos kísérletek elvégzésével a többi asztronautával együtt. A küldetésen részt vevő magyar űrhajós személye mellett hosszú kiválasztási procedúra folyamán döntött a Program Irányító Testülete, akik május 26-án este hozták meg a végső döntést - ennek értelmében Kapu Tibor lesz Magyarország új kutatóűrhajósa és Cserényi Gyula a tartalékos űrhajós.

A kutatóűrhajós, azaz az Axiom Space leírása szerint a küldetés-specialista az Ax-4 misszió során jut el a Nemzetközi Űrállomásra, aminek legénységi tagjait hivatalos közleményben most mutatta be az Axiom Space. Eszerint a küldetés parancsnoka Peggy Whitson lesz, a pilóta az indiai Shubhanshu Shukla és a két küldetés-specialista Kapu Tibor, valamint a lengyel Sławosz Uznański, aki az ESA kiválasztási programjának köszönhetően került be a küldetésre. Shukla az Indiai Légierő tesztpilótája, aki 2018-ban jelentkezett űrhajósnak, a gyakorlati idejét Oroszországban töltötte és ő lesz az első indiai űrhajós, aki az ISS fedélzetére lép. Uznański mérnökként dolgozott a CERN-nél (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet), majd beválasztották az Európai Űrügynökség űrhajósai közé. Ő lesz a második lengyel űrhajós, aki az űrbe megy, az első, Mirosław Hermaszewski még a hetvenes években az Interkoszmosz program keretein belül jutott el a Szaljut 6 űrállomásra.

Az Axiom beszámolója alapján a három nemzeti űrhajós már megérkezett Houstonba, ahol a NASA, a SpaceX és az Axiom Space felkészítő tréningjein is részt vesznek Peggy Whitsonnal együtt. Az ISS-re tartó út előtt még meg kell kapniuk az engedélyt a MCOP (Multilateral Crew Operations Panel) szervezettől, ők döntik el ugyanis, hogy kik mehetnek az űrállomásra és azt is, hogy milyen szerepet töltenek be a legénységben. A panel az ISS partnereinek, tehát a NASA-nak, az ESA-nak, a Roszkoszmosznak, a JAXA-nak és a CSA-nak (Kanadai Űrügynökség) képviselőiből áll.

Az Axiom Space és Peggy Whitson nyilatkozata szerint a multinacionális misszió nem csak a tudományos munkákat és az ezek által szerzett tudás körét bővíti, hanem az nemzetközi együttműködést is elősegíti. Az Ax-4 misszió során a résztvevők a SpaceX Falcon 9 rakétájával és a Dragon űrkapszulával utaznak az állomásra, ahol körülbelül 14 napig tartózkodnak majd. Az indulás időpontjáról a cég egyelőre nem osztott meg részleteket, de lehetséges, hogy a start 2025-re csúszik.

(Fotó: Axiom Space)

Az Axiom-4 misszióval megy a magyar űrhajós az ISS-re A küldetés legkorábban októberben veheti kezdetét.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.