Alvó autóst üldöztek a német rendőrök

2023 / 01 / 04 / Bobák Áron
Alvó autóst üldöztek a német rendőrök
A Tesla vezetéssegítő rendszere 15 percen keresztül vezette az autót, mire a rendőröknek sikerült megállítani.

A Tesla 2013-ban mutatta be az Autopilot nevű vezetést támogató rendszert, amely képes önállóan kormányozni és tartani a jármű sebességet, a továbbfejlesztett változata pedig többek között sávváltásra és navigációra is alkalmas. Bár az Autóipari Mérnökök Társasága (SAE) által meghatározott skála szerint az Autopilot ezzel együtt is csak 2-es szintű autonóm rendszernek minősül, a közlekedési szabályok szerint pedig a sofőrök nem adhatnák át teljesen az irányítást az autónak, az elmúlt években számos példát láthattunk rá, hogy sokan ezt nem veszik komolyan, és úgy kezelik a Teslájukat, mintha az önvezető jármű lenne.

Így tett az a sofőr is, aki december 29-én a németországi 70-es autópályán aludt el a vezetőülésben, a bajor rendőrség pedig hiába vette üldözőbe az autót, nem tudták megállítani a járművet. Az Interesting Engineering beszámolója szerint a Tesla a vezetést támogató rendszerei segítségével példásan tartotta a távolságot az eléje húzódó rendőrautó mögött, miközben a sebessége a 110 km/h-t is elérte. Az üldözésnek végül az vetett véget, hogy negyedóra elteltével a sofőr felébredt, és amikor látta, hogy a rendőrség a nyomában van, azonnal félreállt.

Azóta az is kiderült, hogy a 45 éves férfi - akinek a vizsgálatok kábítószert is kimutattak a vérében - teljesen tudatosan cselekedett, hiszen az autóban egy olyan súlyt találtak a kormányra rögzítve, aminek kifejezetten az a célja, hogy átverje az Autopilotot, ami a súly miatt úgy érzékeli, mintha a sofőr fogná a kormányt. Bár Németországban bizonyos feltételek mellett már engedélyezték az önvezetés egyes formáit, az ehhez szükséges tanúsítványokkal jelenleg csak a Mercedes S-osztály és az elektromos EQS rendelkezik, amelynek a 3-as szintű automatizációja lehetővé teszi, hogy a sofőr az autópályán való torlódás esetén (legfeljebb 60 km/h-s sebességnél) teljesen a járműre bízza a vezetést.

Nem ez volt az egyetlen eset a közelmúltban amikor Elon Musk cége akaratlanul is demonstrálta az autója megbízhatóságát, hiszen ahogy arról a Telex beszámolt, Kaliforniában hétfőn egy Tesla 75 métert zuhant egy part menti szikláról, a benne utazó két felnőtt és két gyerek viszont túlélte a balesetet. Azóta kiderült, hogy az autó 41 éves sofőrje szándékosan hajtott a szakadékba, de hogy miért, azt egyelőre nem lehet tudni.

(Borítókép: Marc van der Chijs/Flickr)

Bekapcsolta a vezetéssegítő rendszert az autópályán, majd lefeküdt a Tesla hátsó ülésére aludni A nézettségre vadászó videós ráadásul nem is a Tesla nemrég kiadott "teljes önvezetés" funkcióját használta, hanem a régebbi Autopilotot.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.