Állítólag havi 800 dollárnyi kriptovalutát bányászott Teslájával egy merész tulajdonos

2022 / 01 / 12 / Palotai Nándor
Állítólag havi 800 dollárnyi kriptovalutát bányászott Teslájával egy merész tulajdonos
Már többen is sikeresen használták kriptopénzek bányászására a Tesla elektromos autóit. Hogy ez mennyire jövedelmező, arról már megoszlanak a vélemények.

Többen is sikeresen meghekkelték a Teslájukat, hogy azzal valamilyen formában kriptopénzeket bányásszanak – adta hírül a CNBC. A Teslával való bányászat egyébként nem új jelenség: többen próbálkoztak már hasonlóval, sőt, a Vice már 2017-ben egy külön riportban foglalkozott az ötlettel, azonban sem ők, sem pedig mások nem tartották ezt kifejezetten kifizetődőnek. Nem úgy a CNBC riportjának fő interjúalanya: Siraj Raval állítása szerint ugyanis havi 4-800 amerikai dollárnak megfelelő Ethereumot tud kibányászni 2018-as gyártmányú Tesla Model 3 autójával.

A Raval a Tesla 12 voltos csatlakozójára kötött egy Apple Mac mini M1 számítógépet, és ezen futtatta a bányászathoz szükséges szoftvert, miközben öt videókártyát kötött az autó akkumulátorára. Ahhoz, hogy ez működjön, állítása szerint fel kellett törnie a Tesla fedélzeti számítógépét is. A módszer egy további lényeges eleme az elektromos autók töltésére használt áram relatíve alacsony ára. Raval autója 320 mérföldet tesz meg egy töltéssel, és körülbelül 10-15 dollárba kerül teljesen feltölteni. Mivel Raval csak napi 1-2 órát vezet, a töltésre elköltött összeg havi 30 és 60 dollár között mozog. Raval saját becslése szerint nagyjából napi 20 órát bányászik a Teslájával, és állítási szerint amikor 2021-ben a csúcson volt az Ethereum árfolyama, akkor akár napi 800 dollárt is megkeresett az autójával.

Raval állítását azonban többen is vitatják: az önjelölt Tesla-hacker és kriptobányász Thomas Sohmers szerint ilyen magas profit nem lehetséges, szerinte a Teslával maximum néhány dollárnyi kriptovalutát lehetne összeszedni.

Hasonló véleményen van a CNBC interjújában szintén megszólaltatott, elektromos autókkal foglalkozó youtuber Chris Alessi is, pedig ő a Tesláját még 2017 januárja előtt vette, azaz élethosszig ingyen töltheti azt. Alessi a Teslája akkumulátorához egy kifejezetten bányászathoz kifejlesztett Bitmain Antminer S9 gépet kötött, a bányászprogramot pedig az autó fedélzeti számítógépén, böngészőből futtatta. Ezzel a megoldással Alessi hatvan óra alatt termelt nagyjából 10 dollárnyi bitcoint, ez azonban mégsem győzte meg a férfit arról, hogy ezt érdemes lenne csinálni: szerinte az autó maga sokkal drágább annál, mint hogy ilyen apró összegekért ki kelljen tenni a kriptobányászat viszontagságainak.

Ugyan arról még vannak viták, hogy mennyire éri meg egy Teslával bányászni, Siraj Raval kétségtelenül bizakodó: hosszútávú tervei között szerepel, hogy Teslája a későbbiekben önvezető taxiként, illetve parkolás közben bányászgépként működve termeljen jövedelmet.

(Fotó: Siraj Raval)

A retró találkozása a modernnel: Commodore 64-en bányásszák a Bitcoint Ha a meggazdagodás a cél, talán érdemes más megoldás után nézni, de a koncepció működik.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.