Abszurdan nézhet ki a kütyüfüggő emberiség nyolcszáz év múlva

2022 / 11 / 06 / Felkai Ádám
Abszurdan nézhet ki a kütyüfüggő emberiség nyolcszáz év múlva
Mindy, ez a 3D modell azt mutatja be, hogyan fest az emberiség a jövőben, amelynek alkatát a technológiai világ és az evolúció alakította ki.

Tényleg úgy fog kinézni egy átlagember 3000-ben, mint Mindy? A kérdésre a válasz valószínűleg nem, hiszen erősen megkérdőjelezhető, hogy az okostelefon egy olyan technológiai vívmány, amely évszázadokon át elkísérné az emberiséget. Elég csak harminc-negyven évet visszaugranunk az időben, és láthatjuk, hogy az akkori fő aggodalmakat a katódsugárcsöves képernyők, monitorok okozták, amelyeket azóta magunk mögött is hagytunk. Ez persze nem jelenti, hogy a használatuk ne okozott volna bizonyos egészségkárosodást, és Mindy jelentősége is inkább ez: felhívja a figyelmünket arra, hogy modern eszközeink (és életformánk) milyen veszélyeket rejtegetnek.

Mindy egyébként a 2002-ben alapított, Los Angeles-i központú telekommunikációs vállalat, a TollFreeForwarding.com munkája, amelyet 2021-ben dolgoztak ki. Mint írják:

„Egyre több bizonyíték támasztja alá a technológia szervezetünkre gyakorolt negatív hatásait. Annak érdekében, hogy teljes mértékben felismerjük a mindennapi technológia ránk gyakorolt hatását, tudományos kutatást és szakértői véleményt szereztünk be a témában, mielőtt egy 3D-s tervezővel közösen létrehoztunk egy jövőbeli embert, akinek a teste fizikailag megváltozott az okostelefonok, laptopok és egyéb technológiák következetes használata miatt.”

Nézzük is át, az emberiség milyen változásokon ment keresztül, hogy Mindy-vé váljon! A monitorok és az okostelefonok mindenekelőtt a testtartásunkat befolyásolják – mivel folyamatosan a képernyőhöz vagy a kezünkben szorongatott telefonhoz igazítjuk a testtartásunk. Mint azt a TollFreeForwarding által megkérdezett szakértő elmondta:

„Ha órákat töltünk a telefon nézegetésével, az megerőlteti a nyakat, és kibillenti a gerincet az egyensúlyi helyzetéből. Következésképpen a nyak izmainak extra erőfeszítést kell fordítaniuk a fej támogatására. Ha órákon át ülünk a számítógép előtt az irodában, az azt is jelenti, hogy a törzs a csípő elé kerül.”

Ennek a hatásnak köszönhető Mindy előregörnyedő tartása. A következő szembeötlő anatómiai változást Mindy kezén láthatjuk – ami két változást is jelent, és mindkettőt az okostelefon okozta. Az egyik az eszközön történő gépelés által kiváltott „text claw”, amely a természetellenes kéztartás eredménye. A szakértő erről azt mondta:

„Néhány évvel ezelőtt a mobilinternet-használat meghaladta az asztali számítógépekét, és ma már a kezünkben tartjuk az internetet. Azonban az, ahogyan a telefonunkat markoljuk, az feszültséget okozhat bizonyos érintkezési pontokban.”

Ez eredményezi tehát a „text claw” jelenséget, amit hivatalosan könyök (cubitalis) alagút szindróma vált ki. Ugyanez a szindróma azonban a kéztartás egy másik torzulásáért is felelős: ez derékszög könyök, vagy angolul: „smartphone elbow” megjelenése, amit szintén a telefon jellemző tartásmódja okoz. A könyök alagút szindróma pedig a következő ok miatt jelenik meg:

„Ezt a szindrómát az ulnáris ideg nyomódása vagy megnyúlása okozza, amely a könyök belső oldalán lévő barázdában fut. Ez zsibbadást vagy bizsergő érzést okoz a gyűrűs és a kisujjakban, az alkar fájdalmát és a kezek gyengeségét idézi elő. A könyök hosszan tartó hajlítása – leggyakrabban a telefon kézben tartásával – megfeszítheti a könyök mögötti ideget, és nyomást gyakorolhat rá.”

Mindy jellegzetes nyaka a „tech neck”, amire már a szakirodalom is ekként hivatkozik:

„Amikor valaki a számítógépen dolgozik, vagy lenéz a telefonjára, a nyak hátsó izmainak össze kell húzódniuk, hogy emeljék és megtartsák a fejet. Minél többet néz valaki lefelé, annál többet kell ezeknek az izmoknak dolgozniuk.”

Végül ezek az izmok túlságosan elfáradhatnak és megfájdulhatnak a hosszas természetellenes tartástól.

A leglátványosabb változás azonban mégsem a fent felsoroltak kerül ki, hanem a második szemhéj megjelenése nevezhető annak. A második szemhéj megjelenése egy olyan, az evolúció által „kifejlesztett” pajzs, amelyet a szem megerőltetése, valamint az ennek nyomán megjelenő egyéb tünetek, például a fejfájás váltott ki. Egy szakértő így beszélt erről a lehetséges, jövőbeli védelemről:

„Az emberek nagyobb belső szemhéjat alakíthatnak ki, hogy megakadályozzák a túlzott fénynek való kitettséget, vagy a szemlencse evolúciósan úgy fejlődhet, hogy blokkolja a beérkező kék fényt, de átengedje a többi nagy hullámhosszú fényt, például a zöldet, a sárgát vagy a vöröset.”

Az utolsó megemlítendő anatómiai változás nem látható – ez a vastagabb koponyát jelenti, amivel Mindy az okostelefonok káros sugárzása ellen védekezik. A TollFreeForwarding cikke a WHO 2011-es kutatására hivatkozik, amely alapján az oksotelefonok sugárzása potenciálisan rákkeltő lehet, de újabban mind az amerikai CDC, mind az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala FDA, sőt maga a WHO is azt írja (2014-es cikk) hivatalos álláspontként, hogy jelen pillanatban nem áll rendelkezésre meggyőző bizonyíték arra, hogy az okostelefon sugárzása károsítaná az emberi szervezetet. Mindezt úgy, hogy mostanra több évtizednyi kutatási anyag gyűlt össze a témában. A CDC cikke azonban megemlíti azt, hogy további kutatásokra van még szükség.

(Kép: TollFreeForwarding.com) 


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Meglepő, de az aranynál nincs jobb fogyasztószer
Meglepő, de az aranynál nincs jobb fogyasztószer
Ígéretes fogyasztószer, de mennyire arany, ami fénylik?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.