A WHO jóváhagyta az első hatásos maláriavakcinát

2021 / 10 / 09 / Bobák Áron
A WHO jóváhagyta az első hatásos maláriavakcinát
A GlaxoSmithKline által kifejlesztett oltás 40%-ban akadályozza meg a megfertőződést, ezzel évente több százezer ember életét mentheti meg.

A szúnyogokról az emberekre terjedő paraziták által terjesztett malária (avagy a mocsárláz) a 20. század közepéig a Kárpát-medencében is népbetegségnek számított, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben szinte teljesen eltűnt a nyugati országokból. Globálisan ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet statisztikái szerint a mai napig is több százmillió ember kapja el a betegéget minden évben, amelybe 2019-es adatok alapján egy év alatt több mint négyszázezren haltak bele. Az áldozatok kétharmada ötévesnél fiatalabb volt.

Bár a malária gyógyítható, de a védekezést jelentősen nehezíti, hogy nem alakul ki védettség, így Afrika egyes részein a gyerekek évente akár hatszor is elkaphatják a maláriát, a legyengült immunrendszerük pedig más betegségekkel szemben is sebezhetőbbé válik. A Wikipédia szerint az orvosok dolgát a gyógyszerrezisztencia, valamint a szúnyogok ellenálló-képességének növekedése az inszekticidekkel szemben is nehezítik.

A brit GlaxoSmithKline gyógyszeripari vállalat már a nyolcvanas évek vége óta fejleszti az RTS,S (avagy kereskedelmi nevén a Mosquirix) nevű gyógyszert, amelyet többek között a PATH Malaria Vaccine Initiative és a Bill és Melinda Gates alapítvány is támogatott. A vakcinával összesen négyszer kell beoltani a 17 hónaposnál fiatalabb gyerekeket, hogy hatásos legyen, ugyanakkor klinikai tesztek azt is igazolták, hogy a védettség nagyjából négy év alatt teljesen elmúlik, így időről-időre emlékeztetőoltások beadására is szükség van - írja a hírről beszámoló Freethink.

Az Európai Gyógyszerügynökség 2015 júliusában hagyta jóvá a Mosquirix alkalmazását, ami után a WHO 2019-től egy kísérleti program keretében Ghánában, Kenyában és Malawiban is elkezdte beoltani a gyerekeket a GlaxoSmithKline készítményével. Eddig mintegy 800 ezer gyereket oltottak be, így - bár a program még folyamatban van - az összegyűjtött adatok alapján az Egészségügyi Világszervezet most hivatalosan is bejelentette, hogy ajánlják a vakcina alkalmazását. Az eddigi adatok alapján az RTS,S nagyjából 40%-ban tudja megakadályozni a megfertőződést, és 30%-ban véd a súlyos szövődmények kialakulásától, vagyis összességében több százezer ember életét mentheti meg évente.

(Borítókép: Patrick Meinhardt/Getty Images)

További cikkek a témában:

Mesterséges, a malária ellen védelmet nyújtó antitesteket fejlesztenek Az előzetes tesztek alapján a mesterséges antitesteket tartalmazó vakcina több mint fél évig védelmet nyújthat. A kísérlet résztvevői előbb megkapták az injekciót, majd megcsípték őket a maláriát okozó parazitát hordozó szúnyogok.

A Moderna mRNS-alapú HIV-vakcinája az emberi tesztelési fázisba lépett Ez az első mRNS-alapú vakcina erre a vírusra, ám ezen kívül egyéb mRNS-alapú vakcinák is készülnek – közülük több is olyan betegségre való, melyekre eddig nem létezett oltás.

Mikor kaphatunk végre megfázás elleni oltást? Egy olyan világban élni, ahol a hideg idő nem jelent egyet a megbetegedéssel, orrfújással, fájó torokkal, a kutatók szerint nem lehetetlen elképzelés.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.