A Waymo biztonsági sofőr nélküli önvezető autói már San Franciscóban is szállítanak utasokat 2022 / 04 / 02 / Bobák Zsófia

Az Alphabet önvezető autókra specializálódott részlege, a Waymo körülbelül egy évtizede teszteli önvezető autóit (eleinte még a Google önvezető autó projektjeként), mára pedig két helyszínen, az arizonai Phoenix városában és San Franciscóban is jelen vannak egy jelentősebb flottával. A cég március 30-án jelentette be, hogy immár San Francisco útjain is elindítja a biztonsági sofőr nélküli, teljes mértékben autonóm módon közlekedő járművei utasszállító szolgáltatását, amelyeket azonban egyelőre nem tesznek elérhetővé a nagyközönség számára, a szolgáltatást csak a Waymo alkalmazottai használhatják. Az, hogy hogyan boldogul az ötödik generációs Waymo Driver a városi utakon, kerékpárosok és gyalogosok között, a cég által közzétett videóból kiderül.
Extrém ötlettel állt elő a NASA – érkezik a Skyfall misszió
Extrém ötlettel állt elő a NASA – érkezik a Skyfall misszió
Néhány éven belül tucatnyi helikoptert küldhetnek a Marsra.
Extrém ötlet, de működik: a víz alatti „rakétahátizsák”
Extrém ötlet, de működik: a víz alatti „rakétahátizsák”
Van azonban néhány hátránya a víz alatti jetpacknek, és az ára csak egyik a sorban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.