A víz alatti biciklivel olyan gyorsan úszhatunk, mint a halak

2024 / 05 / 09 / Felkai Ádám
A víz alatti biciklivel olyan gyorsan úszhatunk, mint a halak
A halaknak valóban nincs hasznára a bicikli, nekünk viszont igen – akár a víz alatt is.

Ha a bicikli szó etimológiáját tanulmányozzuk, akkor lényegében azt jelenti, hogy két kerék vagyis kerékpár. A “bike” rövidítés pedig értelemszerűen a bicycle szóból származik, így nem csak a sajtó emlegeti így, de maga a Seabike név is tengeri biciklire utal. Annak ellenére, hogy kerekeknek ugyan nyoma sincs a jelen cikk tárgyát adó eszközön, annál inkább pedálnak. Érdekes, de nagyjából ugyanez a helyzet a Balatonról ismert vízibiciklivel is – így úgy tűnik, hogy a “bicikliség” legfőbb kritériuma a vízi járművek esetén nem is annyira a két kerék megléte, mint a pedállal végzett hajtás.

A nyelvi kitérő után lássuk azonban, miről is van szó! A Seabike tehát egy francia cég, amely rekreációs céllal fejlesztette ki az új úszókészüléket, “amely kihasználja a lábak erejét, hogy rendkívüli sebességgel hasíthassunk a vízben”. Az eszköz egy pedállal hajtott mechanizmussal rendelkezik, amely egy 38 cm-es propellert hajt meg, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy a tengeri élőlények kecsességével és sebességével suhanjanak át a vízen.

A beállítás során az eszköz rúdját akár meg is hosszabbíthatjuk – magasabbra állíthatjuk, akár egy bicikli kormányát és nyergét, majd a készüléket derékövvel rögzítjük, valamint külön rögzítjük a lábunkat is a pedálhoz. Innentől könnyű kitalálni, mi történik: tekerjük a pedált, ami aktiválja a propellert. Mivel a karunkat a készülék szabadon hagyja, így ezekkel a végtagjainkkal növelhetjük a hajtóerőt, de ha búvárkodni akarunk, akkor (a megfelelő készülékek viselése mellett) a karjainkkal mélyebbre is süllyeszthetjük magunkat. A Seabike egyébként karral hajtott meghajtásra is átállítható a propeller irányának megfordításával és a pedálok fogantyúkra cserélésével.

A Seabike tervezésénél a praktikusságot is szem előtt tartották; könnyű, lebegő kialakításának köszönhetően nem fog vasmacskaként a mélybe húzni, és elég csendesen működik ahhoz, hogy akár medencékben is használható legyen anélkül, hogy zavarnánk vele a többi úszót. A kompakt kialakítás egyszerű tárolást tesz lehetővé, így kényelmesen lehet rendszeresen is használni akár.

A 290 eurós nyitó ártól kapható termék egyébként már több mint egy éve a piacon van, de a népek valamiért még nem haraptak rá, pedig ki tudja, talán ez lesz nemsokára az új vízi őrület a SUP után. Kicsit talán furán fest, de az már vita tárgya lehet, hogy ez vagy az úszó uszony az idétlenebb látvány – viszont a víz alatti bicikli ígérete könnyen megérthető, és talán egyszer legalább érdemes is kipróbálni, hogy milyen, amikor az úszásból igazi, könnyed vízi sprint lesz.

(Kép: Seabike)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.