A világ leggyorsabb vonata 600 km/h-s sebességgel fogja szállítani az utasokat

2021 / 08 / 31 / Bobák Áron
A világ leggyorsabb vonata 600 km/h-s sebességgel fogja szállítani az utasokat
A mágneses levitációval működő kínai szupervonat elméletben mindössze 3,5 óra alatt teszi majd meg a Peking és Sanghaj közötti távolságot.

A kínai CRRC vasúti járműgyártó július végén mutatta be annak a szupervonatnak a végleges változatát, ami a tervek szerint minden eddiginél gyorsabb távolsági közlekedést tesz majd lehetővé az ország nagyvárosai között. Az elektromágneses lebegtetéssel működő vonat nem érintkezik közvetlenül a sínnel, a súrlódás jelentős csökkentésével pedig a gyártó szerint a sebessége akár a 600 km/h-t is elérheti. Liang Csia-ning, a CRRC főmérnöke szerint a vonatnak a hatalmas sebesség mellett további előnye, hogy rendkívül halk, valamint a karbantartása is kevesebb munkát igényel, mint más nagy sebességű vonatok esetében. A vonat akár tíz kocsival is tud közlekedni, amelyekben egyenként száz utas fér el.

Ahogy arról a vonat prototípusának 2019-es bemutatása alkalmával már beszámoltunk, az új típusú vonattal a Peking és Sanghaj közötti 1300 kilométeres út elméletben három és fél órára rövidül, összehasonlításképpen repülővel ugyanezt a távolságot négy és fél óra alatt lehet megtenni. És hogy miért csak elméletben? Ahogy arra a CNN rámutat, az országban jelenleg csak egy olyan szakasz van, ahol a maglev-vonatok utasokat szállítanak, a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőteret a belvárossal összekötő 30 kilométeres szakaszon a vonatok már ma is jócskán 400 km/h-s tempó felett közlekednek. A lap ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy Kínában több helyen is folyamatban van már a maglev-vonalak kiépítése, így hamarosan többek között Sanghajt és Hancsout valamint Csengtut és Csungkinget is ilyen vonal fogja majd összekötni.

A Wikipedia szerint a jelenlegi hivatalos sebességrekordot a vonatok között a francia TGV tartja, ami 2007-ben 574,8 km/h-ig gyorsult egy 140 kilométeres szakaszon. Ez nem kis teljesítmény, hiszen a francia szupervonat a kínaival ellentétben hagyományos vasúti síneken közlekedik, igaz, az átlagos sebessége ennél jóval alacsonyabb, mindössze 320 km/h. A jelenlegi legnagyobb sebességet, amit vonattal elértek, a japán Sinkaszen-expressz egyik fejlesztés alatt álló járműve, az L0 tartja, ami 2015-ben 603 km/h-ig gyorsult, ám a szintén maglev-techológiával működő vonat végleges változata ennél valamivel lassabb lesz, és nagyjából 500 km/h-val fog közlekedni.

(Designboom, Fotó: Barcroft Media/Getty Images, Zhang Jingang/VCG/Getty Images)

További cikkek a témában:

Túl van az első nyilvános tesztjén az új japán szupervonat prototípusa Az Alfa-X elméletben akár 400 km/h-s sebességre is képes.

Nagy lépést tett a megvalósulás felé az Elon Musk által megálmodott Hyperloop A Virgin Hyperloop emberekkel tesztelte a légritkított csőben közlekedő kabint, ami sokak szerint új forradalmat hozhat a közlekedésben.

Képzeljük el, hogy sugárhajtásúvá alakítjuk a régi szovjet metrót! A múlt század közepén először az amerikaiak kísérleteztek a sugárhajtású vonattal, amit aztán követett a szovjet válasz. Talán elfeledett technológiák ezek, de a vonatimádóknak egyfajta rozsdamarta, atomkorszakbeli Mennyország.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.