A "tradicionális kínai páncélzatot idézi" az új űrruha, amit a kínai űrhajósok viselnek majd a Holdon 2024 / 09 / 29 / Bobák Zsófia

Kína az első emberes holdi misszióját erre az évtizedre, tehát még 2030 előtt tervezi megvalósítani: a küldetés keretében legalább három taikonautát küldenek majd a Hold felszínére, hogy a legénységből ketten rövid ideig (néhány óráig) tartó küldetésük közben tudományos munkát és megfigyeléseket végezzenek az égitesten. A fejlesztések a kínai űrügynökség (CMSA) szerint jól haladnak, az oda tartó utat lehetővé tevő Long March-10 rakéta, Mengcsou űrkapszula és Lanjüe leszállóegység készítése már zajlik és a holdi környezethez való űrruhákat is bemutatták szombaton egy Csunkingben megtartott technológiai fórumon. Az uniformisokat az űrhajósok akkor viselik majd, mikor elhagyják az űrhajót és sétára indulnak a Holdon, így a legnagyobb hangsúlyt a lábak, térdek minél akadálytalanabb mozgásának biztosítására helyezték. A külső forma, a színek és a mintázat távolról ugyan, de a tradicionális kínai páncélzatot idézi az űrruhát bemutató mérnökök szerint, ezzel az "erős akarat üzenetét közvetítik" az állami CCTV-nek nyilatkozó Csang Vanhszinnak, a Kínai Űrhajós Központ munkatársának magyarázata alapján. A CMSA a fórumon egy kampányt is indított, aminek során a nyilvánosságot is bevonva keresnek nevet az új űrruhának, ami kialakításában hasonló az eddigi EVA tevékenységekhez használt Feitian ruhákhoz. (Fotó: CMSA)
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.