A TikTok felvette a kesztyűt, beperelte az amerikai kormányt

2024 / 05 / 08 / Pőcze Balázs
A TikTok felvette a kesztyűt, beperelte az amerikai kormányt
Nagyjából két hete született meg a törvény, amely jelenlegi formájában ellehetetleníti a rövid videióiról ismert alkalmazás amerikai működését. A TikTok most ellentámadásba lendült.

Amint arról április végén beszámoltunk a Rakétán, az "ellenséges országok" alkalmazásainak a betiltását a Képviselőház után a Szenátus is megszavazta, és végül Biden elnök is aláírta a törvényt. A TikTok kínai tulajdonosának, a ByteDance-nek kilenc hónapja van arra, hogy eladja az amerikai érdekeltségeit, amit az elnök három hónappal meghosszabbíthat, ha a folyamat megfelelően halad. A nyugati demokráciák hosszú ideje gyanakvóak a TikTokkal kapcsolatban, két okból: a vélt vagy valós kínai állami befolyás miatt az adatgyűjtéstől és a propagandától tartanak. A platform betiltása azóta tűnt elkerülhetetlennek, hogy az Egyesült Államok Képviselőházának Kereskedelmi bizottsága egyhangúlag elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. Azt azóta sem tudni, hogy mi győzte meg az ötven törvényhozót a zárt ülésen arról, hogy teljes egyetértésben döntsenek.

Már a törvény megszavazásakor sejteni lehetett, hogy a cég bíróságon fogja megtámadni azt, ezzel is megpróbálva időt nyerni, esetleg végleges győzelmet aratni. És most pontosan ez történt.

A The Verge arról számolt be, hogy a kedden benyújtott kereset szerint a betiltás "alkotmányellenes" és elkerülhetetlenné teszi, hogy a TikTok jövő januárban leálljon. A cég szerint példa nélküli, hogy a Kongresszus nevén nevezzen egy fórumot, amelyet be kíván tiltani; a törvény valóban konkrétan kimondja (https://www.congress.gov/bill/118th-congress/house-bill/8038), hogy a TikTok, illetve a tulajdonos ByteDance a szabályok hatálya alá esik. A felperes szerint ez így egy jogoktól való megfosztást kimondó törvény; csak elméleti lehetőségként léteznek azok a nemzetbiztonsági kockázatok, amelyeket az app a Kongresszus szerint képvisel; emellett a kínai kormány sem engedélyezné, hogy a titokzatos és értékesnek tartott algoritmus, mint kulcstechnológia idegen kezekbe kerüljön. Azt kérik, hogy a bíróság mondja ki, hogy a törvény alkotmányellenes, illetve akadályozza meg, hogy az Egyesült Államok főügyésze érvényt szerezzen annak.

A Techdirt nevű technológiai-jogi portál szerint az érvelés jó, több szakértő szerint a örvény valóban sérti az első, szólásszabadságot biztosító, illetve az ötödik, a törvényes eljárást kikötő alkotmánymódosítást. Az ügyet rögtön egy fellebbviteli bíróság tárgyalja majd, és onnan minden bizonnyal a Legfelsőbb bíróság elé fog kerülni.

(Borítókép: Nikolas Kokovlis/NurPhoto via Getty Images)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.