A Starlink megakonstellációja bővül és a mobilos internetszolgáltatása zöld utat kapott

2023 / 12 / 16 / Bobák Zsófia
A Starlink megakonstellációja bővül és a mobilos internetszolgáltatása zöld utat kapott
A Starlink megkapta az engedélyt a műholdas mobilinternetének tesztelésére.

A Starlink műholdas internetének infrastruktúrája egyre bővül: eddig több mint 4900 műholdat állítottak pályára, hogy a világ minden táján elérhetővé tegyék a szolgáltatásukat. A műholdak alacsony Föld körüli pályán, körülbelül 550 kilométeres magasságban keringenek előreláthatólag 5 évig, majd amikor kifogynak az üzemanyagból, letérnek pályájukról és elégnek a légkörben. A Starlink 7-9 misszió, amelynek indítását december 15-ére tervezték, az első olyan küldetés, aminek során direct-to-cell, azaz a mobilos kapcsolódási lehetőséggel rendelkező műholdakat is szállítanak: az összesen 21 szatellitből 6 lesz alkalmas erre a feladatra.

Az újfajta műholdakat 840 másik követi majd az elkövetkező fél év során Kathryn Medley-nek, az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottságának (FCC) elmondása szerint, amelyek az első tesztelési időszakban szolgáltatnak majd kapcsolatot a próbában résztvevők számára. Később a mobilos szolgáltatásra alkalmas műholdak számát akár 7500-ra is emelhetik, amennyiben megkapják az FCC engedélyét. Egyelőre a bizottság a 180 napig tartó tesztelésnek adott zöld utat, ami június 14-éig tart majd. Ebben a fázisban a 840 tagú műholdas rendszerre közel 2000 okostelefonnal lehet majd csatlakozni és az eszközök számára semmilyen módosításra vagy kiegészítő használatára nem lesz szükség. Az eNodeB modemet tartalmazó direct-to-cell műholdak Föld körül keringő mobiltornyokként működnek és minden LTE támogatású telefonnal elérhetőek lesznek.

A SpaceX a Starlink mobilos internetszolgáltatását tavaly jelentette be legfőbb együttműködő partnerével, a T-Mobile vállalattal együtt és a tesztszolgáltatást is a T-Mobile közepes frekvenciatartományú PCS (Personal Communications Service) spektrumában végzik majd. A bejelentés idején Mike Sievert, a T-Mobile US vezérigazgatója és Elon Musk, a SpaceX alapítója és vezetője is a mobilszolgáltatás jelentőségét hangsúlyozta az internetkapcsolat kiterjesztése terén - Sievert szerint a műholdas csatlakozás opciója elősegíti a cég "Coverage Beyond" szlogennel hirdetett céljainak elérését, aminek értelmében mindenkihez el szeretnék juttatni a mindig hozzáférhető mobilos kommunikációs lehetőségét, míg Musk szerint ezzel a megoldással véget érhet a lefedettség nélküli területek kora. A szolgáltatást 2024 második felében vezetik majd be a tesztfázis után, de első körben még nem lehet minden funkciót használni vele, csak a szöveges alapú üzenetek küldésére és fogadására lesz alkalmas. A hang alapú, valamint az IoT (internet of things, a dolgok internete) kapcsolat 2025 folyamán jelenik majd meg.

A szolgáltatás azonban csak akkor indulhat el, ha a tesztidőszak alatt sikerül a potenciális interferencia problémákat kezelni vagy elkerülni a Starlinkkel, amitől bizonyos amerikai telekommunikációs szolgáltatók, például az AT&T és a Globalstar tartanak. Az FCC kikötése szerint más szolgáltatások zavarása esetén a Starlink teszteket szüneteltetni kell a probléma elhárításáig. Az FCC tavaly augusztusban vont vissza egy 885,5 millió dolláros támogatást a SpaceX-től, amit a Starlink vidéki kiterjesztésére szántak volna, és ezen a héten megerősítették ezt a döntésüket, így a műholdas internettel az ennek a projektnek a keretében tervezett elérést, ami 643 000 otthont érintett volna, nem tudják megvalósítani. A bizottság a döntését azzal indokolta, hogy a SpaceX nem tudja egészen biztosan garantálni az alacsony késleltetésű és nagysebességű internetkapcsolatot, amit a felhasználóknak ígér.

(Fotó: SOPA Images/Getty Images)

2024-től elérhető lesz a Starlink műholdas internetének mobilverziója Senkinek nem kell többet aggódnia a lefedettség miatt a SpaceX ígérete szerint, mindenfajta speciális kiegészítő, hardver vagy alkalmazás használata nélkül lehet majd csatlakozni az okostelefonokkal a műholdas rendszerhez.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.