A rendőrök fűtermesztőkön akartak rajtaütni, de drog helyett bitcoin-bányát találtak

2021 / 06 / 01 / Pőcze Balázs
A rendőrök fűtermesztőkön akartak rajtaütni, de drog helyett bitcoin-bányát találtak
Nyugat-Közép-Angliában, Sandwellben a rendőrség rajta akart ütni egy kannabisz-farmon, de amikor betörték az ipari épület ajtaját, egy bitcoin-bánya fogadta őket. Törvénytelenséget azért így is találtak.

A Gizmodón olvasható hír szerint a hatóságok nem véletlenül fogtak gyanút: a létesítmény szerintük minden "klasszikus" jelét mutatta a fűtermesztésnek. Nagy volt a jövés-menés különböző napszakokban, rengeteg kábelt és szellőzőt találtak az épület körül, és még a csarnok fölött elrepülő drón által tapasztalt hőkibocsátás is igazolni látszott a gyanút. A rendőrség közleménye szerint nagyjából száz számítógépet találtak a meglepett kollegák, amelyeket végül le is foglaltak. Nem azért, mert a bitcoin-bányászat be lenne tiltva az országban, hanem azért, mert úgy tűnik, hogy a bánya üzemeltetői lopták a nem kevés elektromosságot, ami egy ilyen létesítmény üzemeltetéséhez kell. A megyében egyébként a rendőrségtől nyilatkozó Jennifer Griffin őrmester szerint most másodszor találkoztak ehhez hasonló bányával a hatóságok.

Világszerte problémát jelent a legismertebb kriptopénz bányászata

Ahogyan arról a Rakétán is beszámoltunk, Iránban már áramkimaradásokat okoztak a bányák, így az elnök őszig betiltotta azok működését, de például a Teslának is visszakoznia kellett: nem sokkal azután, hogy elkezdték elfogadni a kriptopénzt fizetőeszközként, le is álltak azzal a környezetvédelmi hatásokra hivatkozva. A Cambridge-i Egyetem kutatása szerint a bitcoin-bányászat nagyjából annyi energiát használ fel, mint Hollandia vagy az Egyesült Arab Emirátusok. Az egyetem kutatói megjegyezték: az intézményük hat és fél évszázadon át elketyegne annyi áramból, amennyit a legnépszerűbb kriptovaluta hálózata elfogyaszt egy év alatt.

(Fotó: Unsplash/Drew_Taylor)

További cikkek a témában:

Az Ehtereum megoldása menthetné meg a Bitcoint is Az Ethereum alapítója szerint a proof-of-stake modellre történő váltás eloszlathatná az aggályokat a Bitcoin környezetszennyezése körül is.

Kizöldül vagy elsorvad a bitcoin? A Bitcoin értéke nagyot zuhant az elmúlt napokban, de Elon Musk egy újabb tweet üzenetével egy lehetséges menekülőutat villantott fel: a „zöld bitcoint” – nem kizárt azonban, hogy a környezetbarát bitcoin éppen ezen valuta alapelvei miatt dől majd dugába.

Egyetlen szóval küldte földre másodszorra Elon Musk a bitcoint, aztán jött Kína Meglepő, de egy Twitteren kirobbant kommentháború okozta végső soron a vezető kriptovaluta további esését, amelybe hatalmasat rúgott ma az ázsiai szuperhatalom is.


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
A Last of Us-t idézi egy újabb gombafaj, ami átveszi az irányítást az áldozat teste felett
A Last of Us-t idézi egy újabb gombafaj, ami átveszi az irányítást az áldozat teste felett
Zombit csinál áldozataiból a gomba, ami David Attenboroughról kapta nevét, de az embereknek nincs félnivalója, csak pókokban azonosították eddig a gombát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.