A NASA képén a Marson látható a "Twin Peaks"

2020 / 09 / 03 / Felkai Ádám
A NASA képén a Marson látható a
David Lynch örökzöld sorozatának címe egy marsi formáció neveként is ismert. Nem véletlenül.

A NASA Mars Pathfinder missziója 1997. július 4-én landolt a vörös bolygón. A misszió történelmi volt abból a szempontból, hogy a Mars Pathfinder űrhajó előtt húsz évig egyetlen más hajó sem közelítette meg ezt a planétát. A küldetés marsjárója, a Sojourner 7 napig derítette volna fel a planétát a tervek szerint – ezen idő alatt vizsgálta volna a bolygó felszínét, képeket készített volna, légköri és egyéb számításokat végzett volna. Az egy hétből végül 83 nap lett – a Sojourner utoljára 1997. szeptember 27-én küldött adatokat a Földre.

A most közölt képen tehát a kettős csúcs, vagy az ikercsúcs látható, amely némileg hasonlít arra egyébként, amit a tv sorozatban láthattunk. Igaz, a tv-ben ezek vad, égbemeredő ormok voltak, a marsi megfelelőik pedig inkább közepes dombocskák. A formációt egy július 4-én készített felvételen vették észre, de visszamenőleg beazonosították, hogy már a Viking Orbiter is felfedezte ezt 20 évvel korábban. A Twin Peaks csúcsai nagyjából 35 és 30 méter magasak, és amikor a kép készült, körülbelül egy kilométerre helyezkedtek el a marsjárótól.

A kép hét kép felhasználásával készült, ezekre különböző színszűrőket raktak, majd 500 százalékkal felnagyították őket, végül Adobe Photoshop segítségével is javítottak a minőségükön. Így lehet, hogy a végeredmény élesebb, mint bármely, kiindulópontként használt, eredeti kép. A színegyensúlyt úgy állították be, hogy a képről a Mars valódi színei köszönjenek vissza.

(Kép: Showtime, NASA)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Mégsem ma tér vissza Magyarország az űrbe - elhalasztották a missziót
Mégsem ma tér vissza Magyarország az űrbe - elhalasztották a missziót
Nemsokára elindul a következő magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra, de a start megint csúszik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.