A NASA és a Boeing űrtaxija most először sikeresen parkolt a Nemzetközi Űrállomáson

2022 / 05 / 21 / Bobák Zsófia
A NASA és a Boeing űrtaxija most először sikeresen parkolt a Nemzetközi Űrállomáson
A Starliner dokkolt a Harmony modulra, a kapszulát magyar idő szerint délután fél hat után nyitják ki.

A Boeing és a NASA régóta készülő űrtaxija, amivel a Nemzetközi Űrállomásra tartó asztronautákat szállítják majd, tegnap indult második próbaútjára, ami ezúttal némi komplikációval, de gördülékenyebben zajlott le, mint a sikertelen első kísérlet 2019-ben: az űrhajó magyar idő szerint éjjel kettő óra huszonnyolc perckor dokkolt az űrállomás Harmony modulján. A műveletre egy órával a tervezett időpont után került sor, mivel a csatlakozást végző rendszerrel, az NDS-mel (NASA Docking System) kisebb probléma adódott: a dokkolást lehetővé tévő gyűrű alakú szerkezetet az első kiengedés után vissza kellett húzni, majd újra kiengedni a megfelelő kapcsolódáshoz.

Ezután a "parkolás" már sikeresen zajlott és a Starliner, most először, bizonyította, hogy alkalmas az űrállomásra való szállítás kivitelezésére.

Időközben az is kiderült, hogy mi okozta az űrhajó pályára állása közben tapasztalt hibát a hajtóművekkel: a Space beszámolója szerint a Boeing szakemberei megállapították, hogy a berendezések a nyomás visszaesése miatt álltak le idő előtt, de ez nem okozott nagy problémát a teszt kivitelezése szempontjából. Minden más manőver és művelet a tervek szerint alakult és, amennyiben az öt napos űrbeli program és a visszatérés során is megfelelően alakulnak a dolgok, a Starliner akár még ebben az évben megkezdheti az űrtaxi szolgáltatását.

(Fotó: NASA Tv)

A Starliner elindult az űrbe, de nem úszta meg hibák nélkül A NASA a jövőben űrhajósok szállítására tervezi használni a kapszulát, ami egy Atlas V rakéta hátán indult tegnap a Nemzetközi Űrállomásra, egyelőre legénység nélküli tesztelésre.


A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Íme a Dom Pérignon Vintage 2017, ami egy történelmileg is rendkívül forró évjáratban született.
Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.