A NASA éppen élőben közvetíti az Apollo-13 történelmi útját

2020 / 04 / 12 / Bobák Áron
A NASA éppen élőben közvetíti az Apollo-13 történelmi útját
James Lovell, Jack Swigert és Fred Haise éppen ötven éve, 1970. április 11-én indult el a balszerencsés útra, ami annyira rosszul sikerült, hogy Hollywood filmet is forgatott róla. A NASA pedig most élőben közvetíti a missziót a kilövéstől egészen a visszatérésig.

Az amerikai űrügynökség nem aprózta el a dolgot: a kifejezetten erre az alkalomra készült honlapon a "Now" gombra kattintva valós időben hallhatjuk az összes kommunikációt a legénység és a földi irányítás között, láthatjuk a korabeli felvételeket, és nagyjából minden információt, ami a küldetésről rendelkezésre áll. Amikor ezt írjuk, a kilövés óta majdnem négy óra telt el, tehát ha valaki csak a szállóigévé vált "Houston, volt egy kis problémánk" mondatra vár, annak érdemes kicsit előre ugrania az időben. Ezt könnyen megtehetjük, csak írjuk be a Ground Elapsed Time-hoz a bal felső sarokban, hogy 55:55:20, és máris hallhatjuk, ahogy Jack Swigert száját elhagyják a híressé vált szavak. Ha valaki az elejétől szeretné nézni az egész küldetést, arra is van lehetőség, ha a nyitóoldalon nem a "Now" gombra, hanem a felette látható "T Minus 1M"-re kattintunk.

Hogy mi történt ezután, azt valószínűleg mindenki tudja: az egyik oxigéntartály felrobbanása olyan súlyosan megrongálta az űrhajót, hogy a legénység kénytelen volt átszállni az Aquarius leszállóegységbe, amivel megkerülték a Holdat, majd csodával határos módon, épségben visszatértek a Földre. Annyit még megjegyeznénk, hogy ahogy a honlapon is szerepel, a teljes élményt csak számítógépen élhetjük át, mobilon egy kicsit egyszerűbb verziót kapunk.

(Borítókép: NASA)


Mennyire boldog Magyarország az ágyban?
Töltsd ki az idén 18 éves Vágyaim.hu és a Pannon Egyetem (anonim) Nagy Hálószoba Kutatását, és derítsük ki, hogy állunk a szexhez 2025-ben, Magyarországon!
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Két fiatal kutatónő példája bizonyítja, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) miként formálhatja a szakmai karriert és nyithat kapukat a nemzetközi sikerhez.
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Az Allee-ban már konkrétan leparkolt a jövő egy darabja, és még pózol is a kamerának.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.