A NASA döntött: a SpaceX viheti vissza az emberiséget a Holdra

2021 / 04 / 17 / Bobák Áron
A NASA döntött: a SpaceX viheti vissza az emberiséget a Holdra
Szó szerint, ugyanis az amerikai űrügynökség Elon Musk vállalatát bízta meg a leszállóegység megépítésével.

A NASA eredetileg 2024-re szeretett volna újra embereket juttatni a Hold felszínére az Artemis-program keretében, és bár jelen állás szerint könnyen lehet, hogy ez a határidő későbbre csúszik, azt már tudjuk, hogy mivel fognak visszatérni az amerikaiak több mint ötven év után az égitestre. Az amerikai űrügynökség pénteken ugyanis bejelentette, hogy a SpaceX-et bízzák meg a leszállóegység megépítésével, akik a jelenleg éppen a tesztfázisban lévő Csillaghajót (azaz Starshipet) fogják használni erre a célra.

A leszállóegység megépítéséért folytatott versenynek pikáns felhangot adott, hogy a lehetséges jelöltek között ott volt Jeff Bezos Blue Origin nevű cége is, így a megbízás elnyerése felfogható volt a világ két leggazdagabb emberének a különversenyeként is. Bár rajtuk kívül a Dynetics is versenyben volt, a Blue Origin számára különösen fájdalmas lehet a NASA döntése, hiszen Bezos cége már évekkel ezelőtt bemutatott egy kifejezetten leszállóegységnek tervezett űrhajót, míg a SpaceX a Starshipet eredetileg egyáltalán nem leszállóegységnek tervezte, hanem a Mars meghódítására.


Jeff Bezos bemutatja a Blue Origin leszállóegységét, 2019 májusában (Fotó: Jonathan Newton / The Washington Post/Getty Images)

Ahogy a hírről beszámoló The New York Times megjegyzi, ez igencsak érdekes helyzetet fog előidézni a Hold-utazásoknál, hiszen a NASA tervei szerint az asztronauták az űrügynökség által fejlesztett Space Launch System (SLS) rakétával, az Orion űrkapszulában ülve érik majd el a Hold kerül keringő Lunar Gateway űrállomást, ahol átülnek a jóval nagyobb, akár száz ember befogadására tervezett Csillaghajóba. "Ez ahhoz fog hasonlítani, mintha egy vitorlással szelnék át az Atlanti-óceánt, hogy aztán a kikötőbe egy tengerjáró hajón hajózzanak be" - írja a lap.

A NASA egyébként már eddig is számtalan területen működött együtt Musk cégével, akik a műholdak mellett tavaly óta már az űrügynökség asztronautáit is szállítják, és a Lunar Gateway megépítésében is komoly szerepük lesz, hiszen az űrállomás első elemeit szintén a SpaceX rakétáival - egész pontosan a Falcon Heavyvel - juttatják majd Hold körüli pályára. A SpaceX-nek biztosan jól jött ez a siker, hiszen a most elnyert, 2,9 milliárd dolláros megbízás több, mint a cég egész éves bevétele, márpedig ahhoz, hogy embert juttassanak a Marsra, rengeteg pénre lesz szükségük.

A mostani kiírásban alulmaradó cégek csak rövid időre szorulnak partvonalra, hiszen a megbízás csak a legelső holdra szállásra szól, márpedig a NASA-nak ezúttal sokkal nagyszabásúbb tervei vannak az égitesttel, mint a hetvenes években: ahogy arról korábban már írtunk, az Artemis-program végső célja, hogy folyamatos emberi jelenlétet biztosítsanak a Holdon, amihez jónéhány leszállóegységre lesz szükség.

További cikkek a témában:

Látványos képeket tett közzé a NASA a Hold körül keringő űrállomásról Ha minden a tervek szerint halad, a sci-fibe illő képek már néhány éven belül valósággá válhatnak.

A NASA bemutatta a terveit a Hold meghódítására A most kiadott 13 oldalas dokumentumban szó van a Hold körül keringő űrállomásról és olyan járműről is, amiben az asztronauták heteket is eltölthetnek a Hold felszínén. Meg persze a holdbázisról is.

Akár nyolcezer embernek is otthont adhatna a mesterséges gravitációval ellátott űrváros Minek költöznénk a Marsra, ha kiköltözhetünk az űrbe is?


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.