A NASA bejelentette hogy egyenletesen eloszló vizet találtak a Holdon

2020 / 10 / 26 / Justin Viktor
A NASA bejelentette hogy egyenletesen eloszló vizet találtak a Holdon
A NASA kerek egy hete tartja izgalomban az űrkutatás, a csillagászat és a tudomány rajongóit és szakembereit, valami igazán nagy horderejű felfedezést ígérve a Holdról. A kutatók előre bejelentett névsora alapján a találgatások és pletykák valamiféle Holdon található, frissen felfedezett vízkészletről szóltak. És valóban ez történt, csak úgy, ahogy senki sem várta.

A NASA Stratospheric Observatory for Infrared Astronomy (infravörös csillagászati sztratoszférikus obszervatórium -SOFIA) megerősítette, hogy vizet találtak a Hold napsütötte felszínén. Ez a felfedezés azt jelzi, hogy a víz eloszlik a hold felszínén, és nem korlátozódik a hideg, árnyékos helyekre, ahol a sarkokon már korábban is találtak belőle.

A SOFIA vízmolekulákat (H2O) mutatott ki a Hold déli féltekéjén található Clavius-kráterben, az egyik legnagyobb, a Földről is látható kráterben.

A Hold felszínének korábbi megfigyelései már kimutatták a hidrogén valamilyen formáját, de nem volt eldönthető, hogy víz formájában vagy közeli kémiai rokona, a hidroxil (OH) formájában van jelen. A friss adatok 100-412 milliomodrész koncentrációban mutatták ki a vizet, ami nagyjából 3,5 deciliter vizet jelent egy köbméter holdi talajban, a felszínen. Az eredményeket a Nature Astronomy legújabb számában tették közzé.

Sejthető volt

"Voltak már arra utaló jelek, hogy H2O, vagyis az általunk ismert víz lehet jelen a Hold napsütötte oldalán. Most már biztosan tudjuk, hogy van. Ez a felfedezés sok kérdést vet fel a Hold felszínéről alkotott tudásunkkal, és az űrkutatás szempontjából releváns erőforrásokkal kapcsolatban" - mondta el Paul Hertz, a NASA washingtoni központjában működő Tudományos Küldetési Igazgatóság Asztrofizikai Osztályának igazgatója.

Összehasonlításképpen: a szaharai sivatagban százszor annyi víz van, mint amennyit most a SOFIA mutatott ki a hold talajában. A kis mennyiség ellenére a felfedezés új kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban is, hogy a víz hogyan keletkezik és hogyan képes fennmaradni a zord, levegőtlen holdfelületen.

(Forrás: NASA Kép: NASA)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.