A Microsoft mentheti meg a TikTokot a betiltástól

2020 / 08 / 04 / Pőcze Balázs
A Microsoft mentheti meg a TikTokot a betiltástól
Péntek óta keringenek arról a pletykák, hogy a kínai tulajdonú TikTok a Microsoft kezébe kerülhet. A világ egyik legnépszerűbb, óriási növekedés után és előtt álló közösségi appja hosszú ideje szúrja a szemét az amerikai politikusoknak, és mindeddig úgy tűnt, elkerülhetetlen, hogy betiltsák. Most azonban Trump elnök jelezte: mégis nyitott lenne arra, hogy egy amerikai cég átvegye a kínaiaktól a platformot.

A Rakéta már tavaly novemberben beszámolt arról, hogy az Egyesült Államokban nem néznek jó szemmel az egyperces, vicces és zenés videókról ismert TikTokra. Egyrészt a felhasználói adatokat féltik a kínaiaktól, másrészt a platform cenzúrázásánál aggódnak a pártállami befolyás miatt. A feszültségek azóta sem enyhültek, és miközben a Kongresszus a legnagyobb tech vállalatok vezetőit épp arról faggatja, hogy a működésük nem versenyellenes-e, az elnök változatlanul célkeresztben tartja a TikTokot.

A hosszabb ideje lebegtetett betiltás többféleképpen történhet, de egyelőre úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok elnöke magához képest egészen türelmes: szeptember 15-ig adott időt arra, hogy az app vevőre találjon. Ugyanez történt korábban a Grindr nevű, a melegek körében népszerű randi alkalmazással - a politikusok szerint akkora rizikó egy adatbázis a homoszexuális amerikaiakról, hogy kötelezték a kínai tulajdonost, aki nemrég vette meg a platformot, hogy újra adja azt hazai kézbe.


Tim Cook (Apple), Donald Trump, Satya Nadella (Microsoft) és Jeff Bezos (Amazon) a Fehér Házban, egy 2017-es fogadáson (Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images)

De miért pont a Microsoft?

Elsőre furcsának tűnhet, hogy az irodai alkalmazásairól, operációs rendszereiről és felhőmegoldásairól ismert seattle-i cég vegyen magának többszáz millió tátogó tinit. A négy másik tech óriás (Amazon, Apple, Facebook, Google) viszont épp a vádlottak padján érzi magát, részben azért, mert hajlamosak felvásárolni a konkurenseiket. A TikTok a maga egymilliárd felhasználójával, akik közül százmillióan amerikaiak, akkora versenytorzító erő lehetne, hogy a jelenleg nem túl szigorú amerikai versenyjogi hatóságok is hangosan felnevetnének az ötleten, hogy mondjuk a Facebook szerezze meg az appot.

A Microsoft ezzel szemben pont nemrég szabadult meg nem túl sikeres videóplatformjától, a Mixertől, emellett az Xbox játékkonzolok ökoszisztémájában kifejezetten értékes elem lehetne egy világszerte ismert videómegosztó app. A vállalat hivatalos blog posztjában persze az okokról nem sokat árultak el, azt viszont többször aláhúzták, hogy mennyire hálásak az amerikai kormánynak a lehetőségért, hogy vevőjelöltek lehetnek. Sőt, Trump elnök kérését, miszerint a vételárnak valahogy Kínából részben vissza kéne jutnia az amerikai államkincstárba, is figyelembe veszik.

Donald Trump azt mondta hétfőn a Fehér Házban, hogy "egy nagyon biztonságos, nagyon amerikai" céget szeretne a platform vevőjeként látni. A Microsoft igyekszik mindkettőnek megfelelni. Szeptember 15-ig kiderül, hogy az elnök mellett a TikTok tulajdonosa, a ByteDance is megtalálja-e velük a közös hangot, vagy a tátogó tiniket elnémítják az Egyesült Államokban.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy jól érezzük magunkat és minden téren a maximumot tudjuk nyújtani. Ebben segíthet a NIVEA MEN Real Madrid tematikájú termékcsaládja.
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Bár a reggeli jégkaparás még most is benne van a pakliban, ideje elfelejteni a téli letargiát. A kanapé helyett februárban a Hungexpo lesz a bázisod, ahol egyszerre pörög fel a 48. Utazás+ kiállítás és a 34. Budapest Boat Show. Ez nem egy sima unalmas expó: ezekben a napokban, február 19-22-ig eldöntheted, hogy idén egy hajón, egy lakóautóban vagy egy egyiptomi homokos parton akarod-e élni az életet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.