A levegőből nyerhetünk fogyasztható vizet a jövőben

2021 / 04 / 26 / Perei Dóra
A levegőből nyerhetünk fogyasztható vizet a jövőben
A klímaváltozás következményeként a világ számos pontját ivóvízhiány és elsivatagosodás fenyegeti. A probléma súlyosságát már számos szervezet felismerte, és kutatásokat végeznek azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne kezelni a felmerülő logisztikai problémát, és ivóvizet juttatni a világ különböző pontjaira, ahol annak hiányától szenvednek. Esetünkben az amerikai hadsereg katonái.

A projekt a DARPA Atmospheric Water Extraction (AWE) program keretében valósulhat meg, melynek során a DARPA tizennégymillió amerikai dollárral támogatja a GE Research kutatóit egy olyan rendszer kifejlesztésében, amely a levegőből iható vizet hoz létre. A tervek szerint a berendezés naponta százötven katonának juttatna megfelelő mennyiséget, a készülék kialakítását és méretét pedig úgy tervezték, hogy az könnyen szállítható legyen.

David Moore, a GE Research projektvezetője szerint a víz szállításával járó logisztikai költségek a várnál jóval magasabbak, ami - különösen a veszélyes háborús övezetekben - komoly veszteségeket okoz. Az új berendezés azonban egy könnyen szállítható, kompakt eszköz, amely hatékonyan lecsapolja a vizet a levegőből.

Ezzel egyszerre menthetnek életeket, és könnyíthetnek a fegyveres erők logisztikai és pénzügyi terhein.

A GE beszámolója szerint a hadsereghez kapcsolódó vízszállítás logisztikai költsége a Védelmi Minisztérium költségvetésének egyharmadát teszi ki. A GE csapata felhasználja a hőcserélők fejlesztése során szerzett tapasztalatait és tudását az űrkutatásban és energiatermelésben. A rendszer a szorbens anyagok kinyerésére (gőzök elválasztása) támaszkodik, amilyen a levegőben található víz is. Az AM fém hőcserélő hőt von ki a szorbens anyagokon keresztül, ezáltal a víz kondenzált (iható formában) szabadul fel.

A fent említett szorbens anyagok kinyerésének fejlesztése egyébiránt a UC Berkeley szakembereihez köthető, akik az anyagok elválasztására irányuló munkálatokat a Dél-Alabama Egyetemen végzik, ahol lemodellezik majd többek között a tömegátadást, valamint megmérik az abszorpciós folyamat kinetikáját. Jelenleg egyszerre több kutatás is zajlik ezen a területen, a 3D nyomtatás pedig egy lehetséges mód, ami meg is valósítja ezt a technológiát.

(Fotó:

További cikkek a témában:

Spot beállt a francia hadseregbe, de nem lett belőle jó katona Amióta a Boston Dynamics kereskedelmi forgalomba bocsátotta a robotot, egyre többen használják olyan célokra, amely nem egészen egyezik a cég eredeti célkitűzéseivel.

A brit hadsereg leszerel tízezer katonát, jönnek helyettük a robotok Az Egyesült Királyság hadserege 10 ezer katonával csökkenti a létszámát, hogy többet fektethessenek katonai robotokba, drónokba és egyéb high-tech harci eszközökbe, egy nagy átalakítás során.

A falakon is átlát az IVAS, az amerikai hadsereg új kiterjesztett valóság sisakja Az Egyesült Államok hadserege a gyalogos katonákra fegyverrendszerként tekint, akiknek irányító szerepét és halálos erejét is növelni akarják a működésüket segítő digitális rendszerek egy eszközbe való integrálásával.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl –  7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl – 7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.