A legijesztőbb érkezési forgatókönyvre is felkészült a holdjáró, ami a Hold rejtett részeit látogatja meg

2023 / 07 / 05 / Bobák Zsófia
A legijesztőbb érkezési forgatókönyvre is felkészült a holdjáró, ami a Hold rejtett részeit látogatja meg
A VIPER a tervek szerint 2024-ben érkezik a Nobile-kráterhez, ahol vízjég után kutat a leendő holdmissziók űrhajósainak ellátása céljából.

A NASA VIPER (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover) holdjárójának expedíciója lesz az űrügynökség első robotizált küldetése, amelyet a Hold déli-sarki régiójába, a Nobile-kráterbe indítanak azzal a céllal, hogy feltérképezzék a lehetséges vízforrásokat az égitesten. A kráter a frissen (februárban) elnevezett Mons Mouton hegység területén található és a remények szerint az innen induló rover körülbelül 100 földi napig fog adatokat gyűjteni a környékről, miközben 20 kilométert tesz meg maximum 0,72 km/h-ás sebességgel haladva és fúrásokat, valamint méréseket végez 3 spektrométerével és fúrórendszerével. A jármű lesz az első olyan NASA holdjáró, amelyet reflektorokkal is ellátnak, mivel a rover sötét, a napfény elől teljesen elzárt helyeken is dolgozik majd a kráter belsejében.

A járművet a Griffin leszállóegység szállítja a felszínre, de a mérnökök egyelőre nem tudják, pontosan milyen körülményekkel kell majd megbirkóznia a nagyrészt ismeretlen helyszínen, ezért a legnagyobb kihívást tartogató forgatókönyvre is felkészülnek a tesztek során. A VIPER-t emiatt nemrégen egy különösen nehéz próbának is alávetették, amelynek során a rovernek meredek és kiegyensúlyozatlanul elhelyzett rámpán kellett lehajtania, úgy, ahogy majd a Holdon is szükséges lesz, amennyiben a kráter kevesbé sima részén történik az érkezés.

A holdjáró sikerrel vette az akadályt, így van rá esély, hogy ezt a több órát igénybe vevő műveletet jövőre élesben is megfelelően kivitelezze, ami fél sikert jelent a misszió szempontjából:

a NASA elmondása szerint ugyanis a leszállóegység elhagyása lesz az egyik legkritikusabb fázisa a küldetésnek.

A 2024-ben induló VIPER misszió értékes adatokkal szolgál majd a holdi környezetről, a vízjégről és a déli-sarki régió krátereinek titkairól, de a holdjáró a program végén “szomorú” véget ér: a NASA leírása szerint mikor beköszönt a tartósabb, négy földi napot meghaladó ideig tartó sötétség a működése helyszínén, a jármű egyszerűen megfagy majd.

(Fotó: Dominic Hart/NASA, NASA Scientific Visualization Studio)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.