A mintegy kétezer fényévre található Kepler–89 különleges helyet foglal el az exobolygókutatásban. Ez az eddig egyetlen ismert rendszer az univerzumban, ahol közvetlenül is sikerült megfigyelni, hogy két bolygó (Kepler–89Ad és Kepler–89Ae) egymás elé kerül a csillaga (Kepler–89A) előtt, részben kitakarva egymást. Ilyenkor a Föld, a csillag és a két bolygó szinte tökéletesen egy vonalba rendeződik, ami a Naprendszerben ismert fedések távoli megfelelője. A jelenséget bolygó–bolygó fedésnek nevezi, és rendkívül pontos geometriai feltételeket igényel.
Az első ilyen eseményt még 2010-ben rögzítették, amikor a rendszer két külső bolygója egymást takarta ki az áthaladás során. A tokiói Műszaki Egyetem kutatója, a megfigyelést vezető Hirano Terujuki és munkatársai szerint azóta sem találtak hasonló példát más exobolygórendszerben.
Számításaik alapján az együttállás idén tavasszal ismét bekövetkezhet, bár a pontos időpont bizonytalan, mivel a bolygók tömege és egymásra gyakorolt gravitációs hatása nehezen modellezhető. Egyes becslések április elejét, konkrétan április 1-jét valószínűsítik, de több tényező is eltolhatja az eseményt.
Sajnos a mostani esemény megfigyelése komoly technikai akadályokba ütközik a csillag aktuális égi pozíciója miatt. A Nap közelsége miatt az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) CHEOPS űrtávcsöve nem tud a rendszer felé fordulni, míg a Hubble űrteleszkóp használatára benyújtott pályázat kérelmet elutasították. Földi távcsövek számára pedig szintén kedvezőtlen az időpont, mivel a rendszer nyáron látható a legjobban. Emiatt nagy a valószínűsége annak, hogy az emberiség ezúttal lemarad erről a különleges kozmikus együttállásról.
Az ilyen fedések tudományos értéke jóval túlmutat a ritkaságukon: lehetőséget adnak a bolygópályák egymáshoz viszonyított dőlésszögének közvetlen mérésére, amit más módszerekkel nehéz meghatározni. Ez kulcsfontosságú információ a távoli bolygórendszerek felépítésének megértéséhez.
A rendszert eredetileg a NASA Kepler űrtávcsöve fedezte fel közel két évtizede, azóta pedig az újgenerációs műszerek – mint például a James Webb, a TESS és a jövőre induló PLATO űrteleszkóp – egyre részletesebb képet adnak az exobolygók világáról.
Ha a mostani esemény el is marad a megfigyelések szempontjából, a kutatók a következő lehetőséget már célzottabban próbálják majd elkapni. Az efféle ritka együttállások emlékeztetnek rá, hogy a bolygórendszerek dinamikája jóval összetettebb és változatosabb, mint amit a saját Naprendszerünk alapján sejtenénk.
(Forrás: IFL Science, fotó: NASA/JPL-Caltech)
Ez is érdekelhet:
