A huszonegyedik század Apollo-8 pillanata közeledik

2022 / 12 / 10 / Bobák Zsófia
A huszonegyedik század Apollo-8 pillanata közeledik
Vasárnap befejeződik az Artemis I küldetés, de hamarosan indul a folytatás: négy űrhajós a Hold felszínétől néhány ezer kilométerre halad majd el előkészítve az utat az égitest újbóli "meghódítására".

Az Artemis-program jelenlegi szakaszában az Orion űrkapszula magányosan keringett a Hold körül, fedélzetén mindössze néhány élettelen bábu található, amelyek a tudományos kísérletekben segítenek a kutatóknak. Az Artemis II küldetés során viszont már négy űrhajós is a kabinban utazik majd és hosszú idő után először megközelítik az égitestet, bár egyelőre nem landolnak a Holdon. Az asztronautákat az Orion űrkapszula szállítja, amelynek meghajtását, valamint energiával, vízzel és oxigénnel való ellátását az Európai Szervízmodul biztosítja, ami egészen a misszió végéig elkíséri a kapszulát. Az Artemis II jóval rövidebb ideig tart majd, mint az Artemis I, alig több mint tíz napig, mindeközben egy ponton a legénység átveszi az irányítást az automata rendszertől.

Miután az űreszköz magas Föld körüli pályára (HEO) állt, a lecsatlakozó második fokozatot az Oriont manuálisan irányító asztronauták arra használják, hogy segítségével ellenőrizzék és teszteljék a kapszula bizonyos beállításait és demonstrálják az űreszköz kezelésének működőképességét. A kamerák képeit használva az Orionnal megközelítik a fokozatot, majd, ha minden rendben zajlik, tovább indulnak a misszió következő fázisa felé.

Ennek során először a Föld körül tesznek egy kört elliptikus pályán (ez a szakasz körülbelül 42 órán át tart), amelynek során egy ponton 2220 kilométerre kerül a kapszula a bolygótól, majd az ESM hajtóműveinek beindításával kikerül a Föld körüli pályáról és elstartol a Hold felé.

Összesen négy és fél napig utaznak az űrhajósok odafelé és a Holdat néhány ezer kilométernyi közelségbe közelítik meg: az Európai Űrügynökség leírása szerint 8889 kilométerre, a NASA leírása alapján 7400 kilométerre lesznek a felszíntől. A hazafelé tartó út szintén négy és fél napig tart, majd a Föld légkörébe való belépés előtt a szervízmodul lecsatlakozik az Orionról, ami hatalmas sebességgel közelíti a felszínt, miközben a hőpajzs védi a forróság ellen. Ennek a kulcsfontosságú hőpajzsnak a tesztelése az egyik kiemelt célja az Artemis I küldetésnek. Az, hogy hogyan teljesít az eszköz, december 11-én, magyar idő szerint 17 óra után derül majd ki, ekkor kezdődik ugyanis a NASA közvetítése az Orion hazatéréséről. A kapszula a Csendes-óceánba a tervek szerint 18 óra 39 perckor csapódik be.

Az Artemis II misszió az eredeti elképzelések szerint 2024-ben indult volna, de a holdprogram első fázisának csúszása miatt nem kizárt, hogy később kerül rá sor. A legénység tagjait egyelőre nem választották ki. A második küldetés során az Orion meghajtásában is lesznek változások - a Lockheed Martin által épített kapszula és az ESA szervízmoduljának hajtóműrendszere ugyanúgy működik majd az Artemis II során, de a legénység jelenléte miatt szerepet kap az úgynevezett Launch Abort System is, ami a hordozórakéta hibája esetén a kabint leválasztja a járműről és biztonságos távolságba küldi a probléma helyszínétől. A másfél hetes út alatt a legénységi tagoknak előírás szerint edzeniük kell, hogy fenntartsák megfelelő kondíciójukat és a megfelelő időben minden nap letakarják majd az ablakokat, hogy a beszűrődő fény ne okozzon zavart a cirkadián ritmusukban.

(Fotó: NASA)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.