A harci robot túlélte az óceánba csapódást, majd a portugál partra gurult ki

2025 / 09 / 28 / Felkai Ádám
A harci robot túlélte az óceánba csapódást, majd a portugál partra gurult ki
Bedobták az Atlanti-óceánba, aztán egyszerűen kikászálódott a hullámok közül, és előgurult a portugál parton. A Rheinmetall Canada Mission Master 2.0 nevű szárazföldi robotja most éles helyzetben bizonyított.

A NATO REPMUS gyakorlata szeptember 23-án, 24 ország és több mint 276 pilóta nélküli rendszer részvételével zajlott; ennek keretében a Mission Master 2.0-t hadihajóról, daruval engedték a vízbe, majd a harcigép saját erejéből egy portugál partszakaszra navigált.

„A Mission Master 2.0-t egy hadihajóra vittük, kihívást jelentő vizekre hajóztunk, daruval eresztettük a tengerbe, a feladata pedig az volt, hogy hatékonyan visszajusson a teszthelyszín melletti partra.”

mondta Étienne Rancourt, a Rheinmetall Canada nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója. A próbafutam célja az volt, hogy a gép vontatás nélkül, a vízből partra jusson, és a szárazföldön teljesen működőképesen bukkannjon elő.

A próbán a robotot úgynevezett partnerkészlet segítette – ez a partnerek/beszállítók eszközeire utal –, benne az Elistair kábeles drónjával, az amerikai Echodyne radarjával és a Rheinmetall saját szenzoraival. A „Path A-kit” autonóm csomag követést, konvojban haladást és – igen – teljes autonómiát is lehetővé tesz. A cég szerint azonban a tűzparancs kiadásánál „mindig marad ember a döntési láncban”, vagyis a gép nem fog emberi jóváhagyás nélkül célpontot megsemmisíteni.

Ha ez a gép beválik, könnyű elképzelni, hogyan zajlana a jövő partraszállása: a hullámokból Mission Master 2.0-k légiói bukkannának elő.

(Kép: Rheinmetall)


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.