A gépek már nem csak legyőzik az embereket a sakkban, hanem közben el is törik az ujjukat

2022 / 07 / 29 / Bobák Zsófia
A gépek már nem csak legyőzik az embereket a sakkban, hanem közben el is törik az ujjukat
"Én próbáltalak figyelmeztetni titeket" - mondta Kaszparov az eset kapcsán.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A Tass hírügynökség beszámolója szerint a Moszkvában júliusban tartott Chess Openen (XVIII. Nemzetközi Sakkfórumon) egy sakkozórobot váratlanul reagált egy hétéves gyerekkel való játszmája közben - megragadta és másodpercekig fogva tartotta a kisfiú kezét, közben pedig a gyerek ujja eltört. A július 19-én történt esetről készült videón jól látszik, hogy a gyerek kiszabadítása nem ment egykönnyen, több felnőttnek kellett beavatkoznia, mire sikerült a Christopherként azonosított kisfiút biztonságba helyezni.

A sakkozó gép egy nagy robotkar, ami egy asztalnál egyszerre több ellenféllel játszott és a Moszkvai Sakkszövetség elnöke, Szergej Lazarev elmondása szerint a cég, akitől bérelték az eszközt, már régóta alkalmazta hasonló szórakoztató célokra számos másik rendezvényen is, ehhez fogható balesetet pedig eddig még soha nem okozott. A gép szokatlan tettét feltehetően a gyerek szabálytalan lépése váltotta ki: a fiú túl hamar szeretett volna lépni a bábujával, akkor, amikor a szabályok szerint még a roboton volt a sor a gondolkodásban és gép ekkor nyúlt abba az irányba, ahol a gyerek keze volt éppen. Ez persze nem mentség arra, hogy hogyan okozhat ilyen jellegű problémát a robotkar, aminek egyetlen feladata a sakkbábuk mozgatása, de Szergej Szmagin, az Orosz Sakkszövetség alelnöke a Guardian elmondása szerint úgy nyilatkozott, hogy ilyen eset rendkívül ritkán esik meg, a mostani incidenst kivizsgálják és segítenek a szülőknek, akik lehetséges, hogy feljelentést tesznek. Szmagin azonban azt is elmondta, hogy a robot szerinte teljesen biztonságos.

Garri Kaszparov sakkvilágbajnok, akit 1997-ben győzött le az IBM Deep Blue szuperszámítógépe, Twitteren üzent az üggyel kapcsolatban: "Én próbáltalak figyelmeztetni titeket!" - írta július 24-én.

Noha Kaszparov azóta már nem értékeli olyan negatívan a saját múltbeli vereségét, sőt, szerinte nem kellene félnünk az egyre okosabb gépektől, inkább át kellene értékelünk, hogy milyen szerepet bízunk az emberekre és olyan munkákat kellene találni mindenkinek, amelyben a humán kreativitás érvényesülhet, de nem mindenki tudja túltenni magát a gépek egyre gyakoribb győzelmein: a sokszoros világbajnok Go-mester, Lee Se-dol például 2019-es visszavonulása idején azzal indokolta döntését, hogy a számítógépek legyőzhetetlen ellenfeleket jelentenek az emberek számára.

(Fotó: Getty Images/wonry)

Ez az új mesterséges intelligencia direkt hibázik, hogy tanulhassunk tőle Maia nem azért sakkozik, hogy jobb legyen nálunk, hanem, hogy mi jobbak legyünk.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.