Feltalálója, egy bizonyos Sir William Cubitt mérnök úgy gondolta, hogy módszerével a legmakacsabb természetű foglyok is kezes báránnyá nevelhetők, és többet eszük ágában sem lesz idealista álmokat kergetni. Cassie Arnold történész szerint akkoriban több büntetés-végrehajtásban dolgozó úgy gondolkodott, hogy az 'ipar szokásait' a börtönben kell elsajátítani, amihez a poklok poklán keresztül vezet az út. Feltalálása a század elejéhez kötődik, amikor is az angol büntetőszék

olyan kínzási módszer bevezetésén gondolkozott, ami gyakorlatilag felért a halálbüntetéssel." - mondja Vybarr Cregan-Reid történész. Hozzátette: az eszköz valóban olyan félelmetes volt, mint a híre.

A BBC összefoglalójából kiderül, hogy meglehetősen hosszú időbe telt, mire a taposómalmok használatát átvette az ipar és a mezőgazdaság. Működése persze a kezdetektől fogva megegyezett az általunk ismert malomkerékkel, csak éppen előbbi arra szolgált, hogy az elítéltek céltalanul lépegessenek rajta.

"A feladat egyszerre volt haszontalan és kimerítő, ráadásul azt a viktoriánus ideát hivatott közvetíteni, hogy ez egyfajta vezeklés bűneinkért." Arnold szerint a legdurvább börtönökben akár egy gyári műszaknak megfelelő ideig kínozták a rabokat.

A megerőltető feladat és a szegényes börtönkoszt együttese aztán komoly sérülésekhez, illetve hosszan elnyúló betegségekhez vezetett. Mindez azonban nem állította meg sem az USA-t, sem pedig Nagy-Britanniát az újabb gépek vásárlásában. Angliában egyébiránt elsőként 1818-ban használták, míg az Egyesült Államokban valamivel később, 1822-ben helyezték először üzembe a New York Városi Börtönben. - írja a Today in Science History. Hugh Macatamney egy 1909-es, New York történetét taglaló esszében részletesen beszámolt a taposógépek működéséről:

"...A közel két méter magas kőszerkezetet a börtön mellé állították; minden második percben megszólalt egy csengő, amikor is az éppen taposó fogolynak le kellett ülnie, és átadni helyét társának, amíg ismét le nem járt a két perc. És ez így ment több órán keresztül."

A kínzóeszköz csakhamar az USA-szerte elterjedt, folyamatos terrort csepegtetve az emberek szívébe. 1824-ben egy James Hardie nevű börtönőr a 'makacs fogvatartottak megzabolázó eszközének' nevezte a gépet, és szerinte nem a börtönök szigorú szabályai tartották rettegésben őket, sokkal inkább a kínzással járó monotonitás.

Az amerikai börtönigazgatók a taposómalom használatát idővel más kemény büntetésekre, például gyapotszedésre, kőtörésre vagy téglarakásra cserélték. Angliában viszont csak a század második felében tiltották be a módszer kegyetlenségére hivatkozva. Híres áldozata is volt a kínzásnak, méghozzá Oscar Wilde, angol író, akit 1895-ben, szexuális hovatartozása miatt ítéltek börtönre. Cregan-Raid szerint előfordult, hogy napi hat órát kellett az eszközön töltenie, ami minden erejét kiszipolyozta, szabadulása után három évvel pedig belehalt kemény fizikai megpróbáltatásaiba.

(Fotó: Britannica, hfe.co.uk)