"A telefonok következő generációja a fülünket borító bőr alá lesz beültetve" - nyilatkozta a mérnök a CNBC-nek. Ráadásul szerinte a töltéssel sem kell majd bajlódnunk: "a testünk a tökéletes töltő. Amikor eszel, a tested energiát termel, nem? Amikor emésztesz, energia jön létre. És csak egészen kevés energiára lesz szükség ahhoz, hogy ez a fülhallgató működni tudjon" - folytatta Cooper, aki nem kifejezetten elégedett a mobilok jelenlegi formájával.
"Amikor telefonálok, és nincs nálam fülhallgató, ezt a lapos anyagot kell az ívelt fejemhez tartani, fura pózban felemelt kézzel"
- fogalmazott. Kiemelte, hogy a magánszféra védelme és a technológiától való függőség is komoly problémák, ugyanakkor "maradandó hite van az emberiségben", és úgy látja, hogy jobban és hosszabban élünk, mint korábban, "általában véve halad az emberiség". Az akkor a Motorolánál dolgozó Cooper 1973 áprilisában rádiótelefonált elsőként a világon. Hogy biztosra menjen, hogy a sajtótájékoztatón minden rendben lesz a készülékkel, előtte még próbaként felhívta a konkurens AT&T hasonló projekten dolgozó csapatának a vezetőjét. Ugyanakkor az első, kereskedelmi forgalomban kapható mobilra, a DynaTAC 8000x-re tíz évet kellett várni. A kütyü közel négyezer dollárba került, ami inflációval korrigálva több mint tízezer dollár, azaz három és félmillió forint lenne ma. Cooper később elhagyta a Motorolát, és először számlázási megoldásokkal, majd egyéb mobil szoftverekkel foglalkozó cégeket alapított. Még hetvenhét évesen, 2006-ban is indított új vállalkozást, akkor egy időseknek szánt mobilt álmodott meg.
A nemrég zárult Mobil Világkongresszusról a Rakéta a a helyszínről számolt be. Fülbe ültethető kütyükkel ugyan nem találkoztunk, de bármely telefonon elérhető műholdas hívásokkal, az Oppo táblegéppé nyitható Find N2-jével és a Motorola feltekerhető kijelzőjű mobiljával igen.
(Borítókép: Ted Soqui/Corbis via Getty Images)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR