Ha egy anyagsugár a fénysebesség közelében, kis szög alatt száguld felénk, a fény érkezési ideje felborítja az időrendet, és a fényfolt mozgása látszólag szuperluminális – magyarán: gyorsabb a fénynél. Hasonló a helyzet az ún. „fényvisszhanggal”: egy hirtelen felvillanás fénye a porfelhőkön szóródva táguló gyűrűt rajzol, amely mintha a fénysebességnél is gyorsabban nőne – a fizika törvényei mégsem sérülnek.

Ezek az optikai illúziók azonban nemcsak érdekesek, hanem ma már fontos mérőeszközök is: a látszólagos sebességből és irányból következtethetünk a jetek (sugárnyalábok) valódi tempójára és dőlésszögére, a gyűrűk terjedéséből pedig három dimenzióban térképezhetjük fel a Tejútrendszer porát. Így jobban megérthetjük a gammafelvillanások felépítését és a neutroncsillagok környezetének szélsőséges fizikáját.

A „fénynél gyorsabb” jelenségek tehát nem szegik meg a fizikát – épp ellenkezőleg: kifinomult trükkjeikkel segítenek feltárni az univerzum titkait.

(Kép: A V838 Monocerotis csillag körüli fényvisszhang a Hubble-űrtávcső 2005. novemberi felvételén, forrás: Sci Am)