Már önmagában az érdekes, amikor két neutroncsillag összeütközik – 2017-ben egy ilyen esemény megfigyelésekor azonban az ütközést követő események is figyelemre méltónak bizonyultak – számol be róla a Science Alert. A két test ütközésekor ugyanis egy olyan anyagsugár lövellt ki, amely a fénysebesség hétszeresével száguldott – vagy legalábbis nekünk úgy tűnt. Ez természetesen lehetetlen, hiszen jelenlegi ismereteink szerint a fény vákuumban mért sebességénél semmi sem lehet gyorsabb. Itt jön azonban képbe egy optikai csalódás: a szuperluminális mozgás, ami a „fénysebességet látszólag meghaladó sebességű elmozdulást” jelent. Ilyen szuperluminális mozgásról egyébként már korábban is írtunk egy fekete lyukból távozó anyagcsóva kapcsán:

Látszólag a fénysebességnél is gyorsabb jetet lövellt az űrbe egy fekete lyuk Vajon valóban létezhet gyorsabb mozgás a fény sebességénél? Neve végül is már van: szuperluminális mozgásnak hívják. Bár tegyük hozzá, hogy mi emberek a semmit is olyan valamiként kezeljük, ami valójában nincs is. Szóval mi itt a helyzet?

Szuperluminális mozgást akkor érzékelhetünk, amikor valami a fénysebességet majdnem elérve tart a Föld felé alacsony szögben. Ilyenkor ugyanis ahogy a tárgy közelít felénk, lerövidül az a távolság, amely ahhoz szükséges, hogy a fénye eljuthasson hozzánk – amit általában nem kell figyelembe vennünk mindennapi életünk során, ahol a fény mozgása azonnalinak tűnik (a mi lassú mozgásunkhoz képest). Ebben az esetben viszont a sugár közel olyan gyorsan mozog, mint az általa kibocsátott fény, és ez azt az illúziót kelti, hogy a saját fénye nagyobb távolságokat tesz meg, mint amekkorát valójában, és ezért mozog fizikailag lehetetlen sebességgel.

Miután ennek tudatában korrigálták a számításokat, a sebesség továbbra is félelmetesen gyorsnak bizonyult, igaz immár maradt az ismert fizika által kiszabott határok között – a kilövellés pillanatában a nyaláb legalább a fénysebesség 99,97 százalékát érte el.

Az eset tanulsága azonban nem csak ennyi. A nyalábra vonatkozó adatok a Hubble Űrteleszkópból származnak, de az ütközést más távcsövek is figyelték, köztük az Európai Űrügynökség Gaia műholdja és számos rádióteleszkóp az (amerikai) Nemzeti Tudományos Alapítványtól. Az összesített adatokból pedig a kutatók már képesek voltak megalkotni azt a mérést, amelyet nagyon hosszú bázisvonalú interferometriának (angolul: Very Long Baseline Interferometry, VLBI) neveznek. Ennek segítségével aztán egy hónapnyi számítással sikerült kiszámítani a távozó anyagcsóva sebességét. Mint azt a kutatók a tanulmányukban írják:

„Ebben a munkában sikeresen bemutattuk, hogy az űrbe telepített optikai és infravörös teleszkópokkal végzett precíziós asztrometria kiváló eszköz a sugarak megfelelő mozgásának mérésére neutron-csillag egyesülésben.”

A tanulmányban azt is hozzáteszik, hogy a James Webb Űrteleszkóp (JWST) a nagyobb gyűjtőterületnek és a kisebb pixelméretnek köszönhetően még a Hubble-nél is sokkal alkalmasabb lesz az asztometriára.

Kép: Flickr/Kevin Gill