A Curiosity marsjáró szemével nézhetünk körül a Marson 2023 / 09 / 20 / Bobák Zsófia

A Curiosity marsjáró 2014 óta halad felfelé a Marson a Mount Sharp emelkedőjén, ahol 2023. augusztus 14-én ért el a Gediz Vallis szomszédságába. A hegygerinc és völgy három milliárd évvel ezelőtt alakult ki, akkor, amikor a Marson még nagy mennyiségű víz volt található. A helyszín emiatt különösen fontos lehet a marsjáróval végzett megfigyelések elvégzésére, az itt összegyűlt sötétebb színű kőzetek pedig betekintést nyújtanak az öt kilométer magas hegy magasabb régióiba is, mivel nagy valószínűséggel onnan származnak. A rover kamerái a Gediz Vallisban töltött 11 nap alatt 136 fotót készítettek, amelyeket összefűzve kirajzolódik a terület képe és a NASA videójában mi is körültekinthetünk a helyszínen, úgy, mintha a Curiosity szemével néznénk körül a Marson. A rover időközben már továbbhaladt a Mount Sharpon, következő állomása a Gediz Vallis Csatorna lesz, ahol a kutatók szerint három milliárd évvel ezelőtt víz folyhatott, magával sodorva a köveket, amelyekből a Curiosity által meglátogatott emelkedő épült fel később. (Fotó: NASA)
Kozmikus gyilkosság: a tettes egy olyan fekete lyuk, aminek a létezésében sokáig kételkedtek
Kozmikus gyilkosság: a tettes egy olyan fekete lyuk, aminek a létezésében sokáig kételkedtek
Ilyen egy csillag halála.
Hirtelen eltűnt minden életjel a K2-18b exobolygóról!
Hirtelen eltűnt minden életjel a K2-18b exobolygóról!
A JWST legfrissebb adataira alapozták a mostani kutatók.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.