Egy új tanulmány a 3I/ATLAS nap felé mutató, keskeny „anticsóvájában” 2025 júliusa és augusztusa között periodikus, billegő mozgást fedezett fel 7,74 (±0,35) órás ütemmel. Ez arra utal, hogy a kilövellés forrása legfeljebb 8°-ra van a forgástengely pólusától, miközben az objektum több mint 5 csillagászati egységre (≈748 millió km) járt a Naptól; ennek a véletlen együttállásnak az esélyét 0,005-re becsülik.

A csavar az, hogy a perihélium (2025. október 29.) után is látszik a nap felé mutató anticsóva, pedig a test már távolodik, és a korábban „aktív” terület akkoriban épp a test éjszakai oldalára esett.

A jelenség természetes magyarázata Loeb szerint elég kacifántos: a kutatóknak azt kell feltételezniük, hogy a test „másik végén” – a forgástengely ellentétes pólusa közelében – is van egy külön, jégben gazdag folt, ami gáz- és porrészecskéket fúj ki. Közben az a korábbi „aktív” terület, amely addig működtette a csóvát, valamiért leáll.

A december 15-i képen ráadásul az látszik, hogy ez a kifújás nagyon szűk sugárban marad: még 500 ezer km-rel távolabb is alig terül szét, nagyjából egy 8°-os „tölcsérben” halad. Olyan, mintha nem páraként szétfröccsenne, hanem meglepően egyben maradva, makacsul egy irányba tartana.

Loeb megjegyzi: egy technológiai űreszköznek akár oka is lehetne napirányba fújni – de a végső szót az ügyben a kibocsátott anyag közelgő spektroszkópiai vizsgálatai mondhatják ki.