A 100 éve halott kislány, aki máig tud pislogni

2025 / 04 / 29 / Felkai Ádám
A 100 éve halott kislány, aki máig tud pislogni
Palermóban, a szicíliai kapucinus kolostor alatti katakombákban nyugszik a világ egyik legrejtélyesebb múmiája – egy kislányé, akit Rosalia Lombardónak hívtak.

Rosalia 1920-ban, alig a második születésnapja előtt hunyt el tüdőgyulladásban, a spanyolnátha utolsó hulláma idején. Gyászoló édesapja a neves balzsamozót, Alfredo Salafiát bízta meg azzal, hogy megőrizze lánya testét az örökkévalóságnak.

Salafia technikája annyira kifinomult volt, hogy Rosalia belső szervei több mint száz év elteltével is épek maradtak. Bőre sima, aranyszőke haját gondosan selyemmasnival fogták össze, és – ami a leghátborzongatóbb – kék szemei mintha még mindig résnyire nyitva lennének a szempillái alatt. Mindez egy kissé hátborzongató városi legendához is vezetett: többen állítják, hogy a múmia máig képes pislogni. De mi igaz mindebből?

Az évek során többen is arról számoltak be, hogy Rosalia szemei lassan kinyíltak, majd ismét becsukódtak. Ami még érdekesebb, hogy egy gyorsított felvétel látszólag alá is támasztotta ezeket az észleléseket. 2009-ben azonban Dario Piombino-Mascali olasz paleopatológus lerántotta a leplet a mítoszról. Elmondása szerint a jelenség pusztán a fényviszonyok változásának köszönhető:

„Ez egy optikai illúzió, amit az oldalsó ablakokon beszűrődő fény hoz létre”

– magyarázta. Rosalia szemhéjai sosem voltak teljesen csukva, így különböző szögekben verik vissza a fényt, ami mozgás benyomását kelheti.

Piombino-Mascali egy kézzel írt jegyzet révén Salafia sokáig elveszettnek hitt balzsamozó receptjét is felfedezte, amelyet a család dokumentumai között találtak meg. A keverék formalint (a baktériumok elpusztítására), cinksókat (a szövetek merevségének megőrzésére), alkoholt (a kiszárításhoz), glicerint (a túlzott száradás ellen), valamint szalicilsavat (a gombásodás megelőzésére) tartalmazott. A szakértők szerint azonban a cink játszotta a legfontosabb szerepet: szinte „kővé változtatta” Rosalia apró testét.

Ma a kislányt egy nitrogénnel töltött, hermetikusan zárt üvegvitrinben őrzik, amely megóvja a baktériumoktól, a fénytől és az oxigéntől. A látogatók még ma is megcsodálhatják őt – mindössze 3 eurós belépődíj ellenében –, ahogy ott nyugszik „Palermo Csipkerózsikájaként”. Ő volt egyébként az egyik utolsó elhunyt, akit ezekben a katakombákban helyeztek végső nyugalomra.

(Forrás: All That's Interesting, Kép: Wikimedia Commons)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.