550 billió művelet másodpercenként – Íme a világ első, teljesen elektromos robotja!

2024 / 05 / 05 / Felkai Ádám
550 billió művelet másodpercenként – Íme a világ első, teljesen elektromos robotja!
A kínai robot bár önmagában is igen elképesztő képességekkel rendelkezik, de mégiscsak egy első lépés – Kína ugyanis már jövőre tömegesen gyártana robotokat, 2027-ben pedig már gondolkodásra és akár “alkotásra” is képes humanoid gépek is futószalagra kerülnének.

A Tiangong humanoid robotot a pekingi Humanoid Robot Innovation Center Company fejlesztette ki, és a Pekingi Gazdasági-Technológiai Fejlesztési Körzetben 2024. május 4-én, a 2024-es Zhongguancun mutatták be – írja az Interesting Engineering. A teljesen elektromos robot fejlett szenzoros és mozgásvezérlési technológiákat kombinál.

A robot nem túl méretes – mindössze 1,63 méter magas és 43 kilogrammot nyom, viszont 6 kilométeres óránkénti sebességgel képes haladni. A gép számos érzékelővel van felszerelve a vizuális érzékelés és a 3D látás érdekében, valamint helyet kapott benne egy nagy pontosságú hattengelyes erőérzékelő is a pontos erővisszajelzés érdekében. A Tiangong esetében talán a feldolgozási kapacitás a leginkább figyelemre méltó, ez ugyanis tehát eléri a 550 billió műveletet is másodpercenként.

A Tiangong humanoid robotot úgy tervezték, hogy mozgékony és alkalmazkodó legyen – amire az elektromos aktuátorai segítségével képes. Ez utóbbiaknak köszönhetően ugyanis a robot feje, karjai és lábai több irányba is mozoghatnak.

A robot mozgástanulása egy úgynevezett “State Memory-based Predictive Reinforcement Imitation Learning” elnevezésű technológia segítségével valósul meg. Ez a módszer a megerősítéses tanuláson alapul – vagyis a robot a próbálkozások és hibák során tanulja meg, hogyan mozogjon természetesen és hatékonyan. A fenti szóáradatból a “State Memory” (állapotmemória) rész azt jelenti, hogy a robot képes emlékezni és elemezni a korábbi mozgásait, így előrejelzéseket tud tenni a következő lépéseire vonatkozóan.

Ezen tanulási folyamat segítségével a robot képes természetes futómozgásokat végezni, valamint összetett terepeken, mint például lejtőkön és lépcsőkön navigiláni, akár még vizuális bemenet nélkül is! Tehát, a Tiangong képes arra, hogy előre lássa és megfelelően reagáljon a különböző fizikai akadályokra anélkül akár, hogy ténylegesen is látná ezeket.

Habár a Tiangong  önmagában is impozáns eszköz, egy igen döbbenetes stratégia egyik korai lépése csak – mivel a kínai kormány felismerte a humanoid robotokban rejlő lehetőségeket, ennek megfelelően a Tiangongot mint nyílt forráskódú platformot népszerűsíti. Ez az intézkedés pedig azon szélesebb körű stratégia része, amelynek célja, hogy Kínát a humanoid robotika területén vezetővé emelje.

A Kínai Ipari és Információs Technológiai Minisztérium jövőképe ugyanis tényleg a megvalósult sci-fi: 2025-re már tömegesen gyártanának humanoid robotokat, és 2027-re olyan robotokat fejlesztenének, amelyek képesek olyan bonyolult kognitív funkciókra, mint a gondolkodás, tanulás és alkotás. Ezt a víziót támogatja az a 110 robotikával kapcsolatos vállalkozás, amely a pekingi Gazdasági és Technológiai Fejlesztési Zónában koncentrálódik, és amelyek célja egy teljes ipari ökoszisztéma kifejlesztése, amely magában foglalja az alkalmazásokat, az alapvető összetevőket, és természetesen a teljes gépeket, tehát a robotokat is.


Fedezze fel a teljesen elektromos Porsche Macant! Tegye egyedivé, konfiguráljon most!
Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít. Az új modell mindenhol hirdeti a megújulás diadalát.
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Túrázóknak és a világvégére készülőknek is érdekes lehet a kínai Unihertz beszédes nevű mobilja, a Tank 3 Pro, amibe az óriási akkumulátor mellé még egy beépített projektor is belefért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.